Visszaszólt Lázár Jánosnak a makói gimnáziumból elküldött igazgató

oktatás
2017 augusztus 20., 6:22
comments 259

A következő tanévtől is a makói József Attila Gimnáziumban tanít Rója István, akik az Emberi Erőforrások Minisztériuma 22 után küldött el az igazgatói pozícióból, pedig csak egyedül pályázott a posztra. 

Rója a Délmagyarnak elküldött levelében rosszindulatúnak és sértőnek nevezte Lázár János megjegyzését, miszerint az intézmény színvonala folyamatosan csökkent. A volt igazgató szerint még csak nem is volt olyan elemzés, amely ezt vizsgálta volna. 

photo_camera Rója István

Írt arról is, milyen gondokat okozott az iskolának az elmúlt hét év oktatáspolitikai kapkodása:

Egy tanévet tartoztunk a Megyei Intézményfenntartó Központhoz. Ez volt a sötét középkor. Ahogy a népnyelv mondja: se pénz, se posztó. Néhány levélváltás volt az éves kapcsolatunk. Ezután jött a Makói KLIK, melynek igazgatója Farkas Éva Erzsébet (a jelenlegi makói polgármester) volt. Két tanévben költségvetésünk sem volt. Örültünk minden nyert pályázatnak. Egyik ilyen alkalommal a pályázati program kezdetén kértem a KLIK-től a pénzünket. A Makóra utalt pénzzel nem tudtak elszámolni. A határidő szorításában innovatív tantestületünk tagjaival adtuk össze a szükséges anyagi erőt, és valósítottuk meg tanulóinknak a pályázatban leírt programot, megtartva megszokott színvonalunkat.”

 Rója István továbbra is úgy látja, hogy az elmozdításának nem volt szakmai, pedagógiai oka, csakis az, hogy kollégáival együtt aláírta a miskolci pedagógusok oktatáspolitikai vitairatát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt