Az álmaink azért vannak, hogy újraálmodjuk őket akkor is, ha összetörtek

„Abban a pillanatban, hogy kiválasztunk egy utat, a többi eltűnik.”

  Paulo Coelho

Tavaly tavasszal italozott egy 38 éves férfi Győr közelében. Este tízkor a kocsmából elindulva egy ismerősétől egy biciklit kért kölcsön, hogy eljusson a szomszéd településre. De nem kapott.

„A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt.”

Dan Millman

A férfi elkezdte rugdosni az ismerős kapuját, majd elment onnan. Néhány utcával távolabb bement egy udvarra, ahol elindított egy furgont, majd el is hajtott azzal.  

„A világ utat nyit annak az embernek, aki tudja, merre tart.”    

Ralph Waldo Emerson

A férfinak soha nem volt jogosítványa. Az autóval kb. 50 méter megtétele után egy villanyoszlopnak hajtott, amitől a jármű totálkárosra tört.

Fotó: ügyészség.hu

„Az álmaink azért vannak, hogy újraálmodjuk őket akkor is, ha összetörtek.”

Fejős Éva 

Az összetört jármű ablakán a férfi kimászott és elszaladt. 

„Sokan el sem hiszik, mennyi mindent elérhetünk azzal, ha egy-egy kudarc után újra és újra nekifutunk a célnak.”  

Nick Vujicic

Néhány házzal távolabb azonban bemászott egy ház udvarára, ahonnan ellopott egy 25 ezer forint értékű kerékpárt. 

„Gyönyörű az, ha az ember célba lát
S eléri azt, tűzön-vízen át.”

Henrik Ibsen  

Az ügyészség a férfit jármű önkényes levételének bűntettével és lopás vétségével vádolja. A többszörös és különös visszaeső vádlottal szemben mindezek miatt közel 7 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. 

„Nem az számít, honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.”  

Tony Robbins

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;