Az amerikai védelmi miniszter arra kéri az iraki kurdokat, hogy halasszák el a jövő hónapra tervezett függetlenségi népszavazást

James Mattis amerikai védelmi miniszter arra kérte az Iraki Kurd Régió elnökét, Maszúd Barzánit, hogy halasszák el a jövő hónapra tervezett, a kurd függetlenségről szóló népszavazást. Mattis azt mondta, hogy továbbra is az ISIS legyőzése kell legyen a fő cél, és semminek nem szabad erről elterelnie a szövetségesek figyelmét.

Az amerikai kormány attól tart, hogy a kurd régió elszakadása újra felélesztené az ellentéteket az iraki központi kormány és a kurdok között, ez azonban már csak azért is kockázatos, mert az iraki kormány eleve instabil, ráadásul az iraki és a kurd hadsereg képezi az ISIS ellen harcoló nemzetközi koalíció legfőbb szárazföldi erejét az iraki területeken.

Az Iraki Kurd Régió a legnagyobb autonómiával bíró kurd terület, az utóbbi évtizedekben az Iránban, Szíriában és Törökországban élő kurd kisebbség ügyeit is az iráni kurdok fogták össze, és igyekeztek képviselni nemzetközi fórumokon. Ha Iraki Kurdisztán függetlenedne, az várhatóan komoly diplomáciai válságot okozna a térségben, hiszen a szomszédos államok attól tartanának, hogy a határaikon belül élő kurdok csatlakozni akarnának a születő új államhoz.

James Mattis a hadsereg parancsnokaival egy szenátusi meghallgatásra érkezik.Fotó: JOE RAEDLE/AFP

Közben Irak sem szívesen engedné el Kurdisztán kezét, az ország északi részének legfontosabb olajlelőhelyei ugyanis kurdok lakta területeken vannak, és ezekből az olajmezőkből bevételeket szerez az iraki kormány is.

A kurdok azonban úgy érzik, kiharcolták a jogot a területhez, az ISIS 2014-es előretörésekor Irakban a Kurd Régió hadserege, a pesmergák tudták egyedül felvenni harcot a terrorállammal. Míg az akkori iraki hadsereg nem egy észak-iraki településről egyszerűen elmenekült, a kurdok felvették harcot, és megállították a terroristákat. Talán nincs is a világon még egy olyan népcsoport, ami a kurdokhoz hasonlóan nagy áldozatokat hozott és hasonló eredményeket ért volna el az ISIS elleni harcban. (New York Times)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.