Mészáros Lőrinc horvát klubjától vett csatárt a Puskás Akadémia

Egyszerűen nem tud leállni a Puskás Akadémia a játékosvásárlással. Most a legegyszerűbb módját választották a felcsúti csapat megerősítésének: Mészáros Lőrinc eszéki csapatától érkezett egy 25 éves csatár. Antonio Perosevic kétszeres horvát válogatott. 

Antonio PerosevicFotó: pfla.hu

Ő a 14. játékos, akit most nyáron vett a Puskás Akadémia, ez így már egy komplett kezdőcsapat, három cserével. Ráadásul két légiós is visszatért Felcsútra, akik az NBII-ben nem játszhattak tavaly. 

Bár Pintér panaszkodott arra, hogy az MLSZ ajánlása alapján csak három légióssal állhatnának fel (nemzetközi kupákban részt vevő csapatok ellen öttel), ezt a javaslatot a Puskás egyáltalán nem tartja be, az igazolásaikból az látszik, hogy ez már nem is cél. Ezzel szövetségi jutalomtól esnek el, de pont a pénz az, ami nem számít a magyar futball Disneylandjében. Pintér akár 9 légióst is pályára küldhet a legközelebbi fordulóban. (Múlt héten egy albán válogatott szélső, Liridon Latifi érkezett, akinek annyi pénzt tudtak ígérni Felcsúton, hogy inkább a Puskást választotta, minthogy előző csapatával pályára lépjen, és ezzel komolyabb klubok figyelmét is felkeltse az Európa-liga főtábláján. Lafiti előző csapata, az albán KF Skënderbeu ugyanis sikerrel jutott túl a selejtezőkön.) 

Nemcsak a légiósokra vonatkozó MLSZ-ajánlást nem tartja be a Puskás, fiatalokat sem játszat. Eddig egyetlen, 1997. január elseje után született játékos lépett pályára a Puskásban, mindössze 26 percre, az a Sallai Roland, akit a héten eladtak Ciprusra. A Puskás teljes, légiósokkal és máshonnan vett játékosokkal felduzzasztott keretében csak a 3. és a 4. számú kapus felelne meg az MLSZ fiatalokat előnybe részesítő ajánlásának, de nekik minimális esélyük van arra, hogy valóban pályára is lépjenek. Így az MLSZ két ajánlásából kettő pattan vissza a miniszterelnökhöz annyira közel álló klubról, és inkább megállás nélkül vásárolnak. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.