Hivatali visszaéléssel és nagy kárt okozó csalással vádolják Hegedűs Zsuzsa korábbi titkárát, aki miniszterelnökségi főtanácsadó is volt

bűnügy
2017 szeptember 01., 05:59
comments 60

2014 óta nyomoz a rendőrség Hegedűs Zsuzsa fideszes szociológus személyi titkára, Bogdán László ellen, és 2016-ban megtörtént a vádemelés is: a férfit hivatali visszaéléssel és nagy kárt okozó csalással is vádolják. A terhére rótt bűncselekményeket a vád szerint hivatalos személyként követte el, 2010 és 2014 között ugyanis főtanácsadó volt a Miniszterelnökségen.

A vád szerint Bogdán a Miniszterelnökségen betöltött pozíciójával visszaélve, magáncéljaihoz különböző hivataloktól kért adatokat soron kívül és ingyenesen. A megszerzett adatokat ráadásul 2014-ben saját polgármesteri kampányához is felhasználta a Baranya megyei Rózsafán, ahol meg is nyerte a választást. A vádban az is szerepel, hogy Bogdán felhasználta a kampányában egyes kistelepülések közfoglalkoztatottjainak adatait is.

A Magyar Nemzet szerint Hegedűs titkára ezen kívül ingyen jutott olyan ingatlan-nyilvántartási adatokhoz, amelyeket az általa megkötni kívánt termőföld-haszonbérleti és -hasznosítási szerződésekhez akart felhasználni.

Jogosulatlanul igényelt és kapott diplomata-útlevelet és hivatali személygépkocsit is.

Az ügyészség a hűtlen kezelés mellett közokirat-hamisítás, illetve nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolta meg Bogdánt.

Hegedűs Zsuzsa, a miniszterelnök társadalmi felzárkóztatási tanácsadója azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy Bogdán ugyan Bogdán 2010 októberétől 2014. december 9-ig volt a személyi titkára a Miniszterelnökségen, de őt csak 2014. december elején értesítette a Miniszterelnökség humán erőforrásokért felelős államtitkára, hogy Bogdán 2012 óta súlyos anyagi károkat okozó visszaéléseket követett el. 2014 decemberében Hegedűs a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta, hogy Bogdán visszaélt az ő nevével, ezért a titkárt elbocsátották a Miniszterelnökségről.

Bogdán azonban máshogy emlékszik, szerinte közös megegyezéssel távozott a Miniszterelnökségtől, és azért kezdeményezte a kilépését, mert közben Rózsafa polgármesterévé választották. Az ellene felhozott vádakat tagadja. (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.