Négy megállón át szívatta az 55-ös busz sofőrje Szilviát

Budapest
2017 szeptember 01., 02:40
comments 495

A 27 éves Szilvia még augusztus 19-én este szeretett volna hazajutni a Közvágóhídtól az aznapi utolsó 55-ös busszal. Ez azonban nem sikerült neki.

„(A busz) a menetrend szerinti időnél hét perccel hamarabb ért a megállóba, így természetesen csak a túloldalról láttam, ahogy elmegy előttem. Az utolsó 1500 forintomból megkértem egy taxist, hogy érje utol. Már 1800-nál járt a taxióra, amikor elértük a buszt, aminek a sofőrje – annak ellenére, hogy a taxi elé állt, én pedig kopogtattam az ajtaján – egyszerűen továbbhajtott.

A következő megállóig jószántából vitt el a taxis, de a buszos szándékosan a megálló előtt tíz méterrel állt meg, hogy mire én odaszaladok, ő már mehessen tovább.

A kedves taxis elvitt még egy megállót, de ott sem volt hajlandó kinyitni az ajtót. Beálltam a jármű elé, mondván, márpedig nélkülem nem megy sehova, de rám- nyomta a gázt, ha nem ugrom el, elütött volna. Tudta, hogy nem tudok hazajutni, mert az ő járata az utolsó, szégyen az egész”

- mesélte a Borsnak. A nőt végül a taxis vitte haza, és Szilvia otthon fizette ki a fuvardíjat.

A pórul járt utas panaszt is tett az ügyben a BKK-nál, akik kivizsgálták az ügyet, és ezt válaszolták:

„Észrevétele alapján vizsgálatot folytattunk az augusztus 19-én történtekkel kapcsolatban és megtekintettük az érintett jármű kamerafelvételeit. A felvételek sajnos igazolták a panaszát, ezért munkáltatói eljárást indítottunk az autóbuszvezetővel szemben, melynek következményeként a továbbiakban nem teljesíthet szolgálatot menetrend szerinti járatainkon.”

Ezen kívül azt is felajánlották, hogy számla ellenében természetesen kifizetik az augusztus 19-i taxiút árát. Szilvia erre reagálva azt mondta a Borsnak, nagyon dühös volt a buszvezetőre, akinek csak annyit kellett volna tennie, hogy kinyitja az ajtót, de azt azért nem kívánta volna, hogy elveszítse a munkáját.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.