Szőcs Gézának azért jutott eszébe Orbánról pont a kobra, mert szerinte a miniszterelnöknek mágikus ereje van

költészet
2017 szeptember 02., 08:28

A lézer-szeműnek nevezett Lázár János nem sértődött meg a versen, sőt, egyenesen szarkasztikus remekműnek nevezte, ami azonban a naplóval együtt olvasandó - mondta Szőcs Géza a hvg.hu-nak arról, hogyan fogadták a kormánytagok a róluk írt versét. 

Balról jobbra: Láng Zsolt polgármester, Orbán Viktor miniszerelnök, Varga Mihály gazdasági miniszter és Szőcs Géza költő
photo_camera Láng Zsolt polgármester, Orbán Viktor miniszerelnök, Varga Mihály gazdasági miniszter és Szőcs Géza költő. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A volt államtitkár közéleti naplójából pénteken kerültek elő az első részletek, amiben a Miniszterek érkeznnek kormányülésre című verse is szerepel. Ennek utolsó versszakában Orbán Viktorról azt írja, hogy  „És a miniszterelnök,/persze hogy ő is eljött./És úgy néz ez az Orbán:/valahogy kobra-formán!/Valahogy furcsa csönd lesz,/s ez a csenevész/dal is elenyész.”

photo_camera Fotó: STRDEL/AFP

A lapnak a költő most elárulta, hogy a kígyós hasonlat valójában a miniszterelnök szavainak varázserejére vonatkozik:

„Ahogy Kossuth Lajos sem pusztán érvelés logikájával, eszméi tisztaságával hatott, hanem személyiségéből eredő karizmával, így Orbán Viktornak is olyan mágikus ereje van, a mi a rabul ejti az emberek egy részét.”

Hozzátette, hogy szerinte Orbán személyiségének van egy belső, feltörhetetlen belső magja, mely tetteit és szavait vezérli, ezért nem lehet kiismerni. 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.