Kommunista pártdallal köszöntötték a Viktor-Lőrinc-névnapot Balázsék a Vajna-féle rádióban

Média
2017 szeptember 05., 06:18
comments 308

Sziasztok, reggel Balazsek a Radio1en a mai Lorinc es Orban nevnapokat A parttal a neppel egy az utunk c dallal koszontottek. :) a hallgatok folyamatosan kuldik a koszonto verseket, amit beolvasnak :) finoman fogalmazva alaznak :)

- írta hajnalban olvasónk, Cs. Azonnal odakapcsoltam, és a műsorvezetők tényleg be-bejátszottak egy-egy mozgalmi dalt, köszöntendő a híres dupla névnapot, illetve visszatérően azon viccelődtek, hogy egy ilyen jeles dupla névnapon a gyereket ünneplőbe kell öltöztetni, illetve azt javasolták a hallgatóknak, hogy ma autó helyett vonattal menjenek munkába. 

Sebestyén Balázs 8 óra 10 táján Fiala Jánost idézve arról értekezett, hogy minden rádióadás kísérleti adás, amit az aktuális helyzetükre alkalmazva azzal egészített ki, hogy minden adás utolsó adás is lehet.

A műsor későbbi részében Sebestyén arról beszélt, hogy merni kell röhögni a politikán, illetve a kommunista állampárt idején a hatalmat védett pozícióból csipkelődő Hofi Gézáéhoz hasonlította a pozíciójukat.

A Radio1 közismerten Andy Vajna kormányzati oligarcha érdekeltsége. Normális helyzetben a tulajdonos persze nem is szólhatna bele egy műsor szerkesztésébe, de Magyarországon a legtöbben eleve öncenzúrát alkalmaznak, mielőtt leszólnának nekik. Hát Balázsék ma biztosan nem öncenzúráztak.

Azoknak, akik lemaradtak róla az adásban, itt a Párttal, a néppel, amit én például a káptalanfüredi úttörőtáborban, a porló aszfalttal borított alakulótéren hallottam, sőt énekeltem utoljára.

link Forrás

Balázsék korábban már kihúzták a gyufát Vajnánál, amikor egy reggel a CEU-botránnyal foglalkoztak, igen kritikusan. A 24.hu-nak akkor azt mondta a filmügyi biztos, hogy

az ő rádiója nem erről szól,

és ez a kiállás „fura” volt Balázséktól. Majd azt mondta, hogy

„ezt majd megbeszéljük vele.”

Vajna azt fájlalta, hogy nem volt kiegyensúlyozott az összeállítás, és nem kaptak benne helyt mind a két oldal érvei. A kormánybiztos tagadta, hogy Sebestyén Balázs fejmosást kapna ezért, hiszen „ő egy nagyon tehetséges ember, aki nagyon jól csinálja, amit csinál”, de ezt azért majd meg kell vele beszélni.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.