Lázár János a szíve szerint kiszállna az országos politikából

POLITIKA
2017 szeptember 08., 10:39
comments 386

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy 2018 után szeretne kiszállni az országos  politikából.

Az erről szóló bekezdés így hangzik:

"A minisztert arról is kérdeztük, igaz-e, hogy a 2018-as választások után inkább választókerületében folytatná a munkáját. – Szívem szerint, ha csak rajtam áll, a választókerületemet választom. Úgy gondolom, hogy az itteni közösségeknek szükségük van arra, hogy segítsek nekik, és én segíteni szeretnék. Többet, mint amennyit eddig tettem – mondta. Lázár szerint egy fenékkel két lovat megülni „nem könnyű dolog”, ráadásul a politikában ő a rotáció, a vérfrissítés és a dinamizálás híve. – A tervem valóban az, hogy az eddigieknél sokkal többet szeretnék itthon lenni és dolgozni, úgy látom, hogy az ország ügyei mennének nélkülem is – tette hozzá."

Lázár János utoljára akkor vetette fel visszavonulását, amikor felmerült, hogy Rogán Antal lesz Orbán Viktor kabinetfőnöke. Rogán végül miniszteri rangban lett a kabinetiroda vezetője, de Lázár maradt a helyén.

Lázár János
photo_camera Lázár János Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Lázár János a 2014-es kormányalakításkor egészen elképesztően nagy hatalmat kapott, az EU-s pénzek felügyeletétől a külföldi hírszerzésig, a műemlék védelemtől Paks 2 megépítéséig rengeteg területet rendeltek az irányítása alá.

Az utóbbi másfél évben viszont inkább elvettek tőle területeket: a takarékszövetkezetek, a posta és az állami közműholding felügyelete átkerült Seszták Miklós tárcájához, Paks 2 saját tárca nélküli minisztert kapott, és lassan a 2020-ig járó EU-s pénzeket is mind lekötik. (mno)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.