Szél Bernadett feljelenti Németh Szilárdot

bűnügy
2017 szeptember 13., 16:23
comments 114

Közleményt adott ki szerda délután az LMP, mely szerint a párt megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság szeptember 12-i zárt ülését követően Németh Szilárd, a testület alelnöke sajtótájékoztatóján három olyan civil aktivistát nevezett meg, akiknek nevei zárt ülésen hangoztak el, így minősített információval élt vissza.

Kedden több mint három órán át tanácskozott zárt ajtók mögött az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, majd az ülés után Németh arról beszélt újságíróknak, hogy forró őszre számítanak, majd név szerint meg is nevezett három ellenzéki aktivistát, Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és később Vágó Gábort, akiknek ebben az elképzelt forró őszben valamiféle felforgatóként szerepük lehetne.

Szél Bernadett szerint ezzel Németh Szilárd kimerítette a Büntetőtörvénykönyv 265. §-nak tényállását, miszerint aki minősített adatot jogosulatlan személy részére hozzáférhetővé tesz, büntetőjogi visszaélést követ el. Ezért a testület tagjaként feljelentést kezdeményezett Németh Szilárd ellen.

Az LMP álláspontja szerint Németh Szilárd kijelentései az érintettek becsületét és jó hírnevét is sértik, így a személyiségi jogok érvényesítésében felajánlják segítségünket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.