Egy volt miniszter neve is felmerült, illetve két, állítólag áltitkosszolga is, akik a Völner-Schadl-ügy után próbálhatták csitítani a továbbra is korrupt rendszer ellen lázadozó végrehajtókat. A fideszes bizottsági tag szerint azonban bárki ki tud találni névtelen titkosszolgálati szereplőkről szóló sztorikat.
A fideszesek szerint nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Szijjártó Péter BYD-s munkavállalása. Előzőleg a nemzetbiztonsági bizottság két és fél órán át hallgatta meg a volt külügyminisztert, zárt ülésen.
Nem más, mint Orbán Viktor hozta össze a két jóbarátot. Háromszor ment el úgy Putyinhoz és Lavrovhoz Moszkvába a NER-korszak kezdetén Szijjártóval, hogy a regnáló külügyminisztert, Martonyit otthon hagyták. A vége az lett, hogy a magyar külügyminiszter a bizalmas uniós tárgyalások szüneteiben hívogatta példaképét.
Gulyás Gergely elmondta a csütörtöki kormányinfón, hogy Hilarion átesett a nemzetbiztonsági átvilágításon, azt azonban elhallgatta, hogy megbukott rajta.
Kirill pátriárka egykori helyettese, Semjén Zsolt ismerőse nem éppen papi színben tűnik fel a videón.
A Nemzeti Információs Központ véleményét is kikérheti a miniszter az állampolgárság felfüggesztése előtt. Ez az a szervezet, amit összekötöttek a Szuverenitásvédelmi Hivatallal is.
A Legfelsőbb Bíróság meghozta döntését, és eszerint hiába tiltakoznak a kínai tulajdonosok, betiltható a TikTok az országban.
Attól félnek, hogy ha a magyarok belépnek a román gázpiacra, valójában az orosz befolyás nőne az országban.
A pápalátogatáskor szeretett volna önkénteskedni, de nem engedték. De azt sem árulták el neki, hogy miért. Soha semmit nem követett el, viszont részt vett a pedagógustiltakozásokban.
Akadályozza a szállítást és gazdasági károkat is okozhat a szomszédos országokban az orosz-ukrán háborúban használt orosz technológia.
Romániában.
A települések, ahol az ingatlanok vannak, az orosz határ közelében találhatók.
Elkezdődött a Mahsza Amini haláláról tudósító újságírónők pere. A két iráni riporter bebörtönzésének nem csak azért van nagy jelentősége, mert a munkájukat végző emberekről beszélünk: az emberi jogokkal foglalkozó újságírók kriminalizálása a teljes iráni szabad sajtó bebörtönzése.
A külföldi befektetéseket felügyelő bizottság már felvette a kapcsolatot a ByteDance vezetésével.
A Fidesz frakcióvezetője arról beszélt Rogán Antal meghallgatásán, hogy ezeknek a beazonosítása vagy ismerete nélkülözhetetlen lesz.