Zárt ülésen vitatták meg a nemzetbiztonsági bizottságban, hogy milyen fenyegetést jelent Gulyás Márton, Schilling Árpád és Vágó Gábor a magyar demokráciára

Több mint három órán tanácskozott zárt ajtók mögött az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, ez volt a nyár utáni első ülés, bőven volt mit megbeszélni. Így például szó esett

és mint váratlanul kiderült Gulyás Mártonról, Schilling Árpád és Vágó Gáborról is.

Az történt ugyanis, hogy a bizottsági ülésen a kormánypárti képviselők nagyon ütötték ezt a forró ősz narratívát, ami leegyszerűsítve arról szól, hogy szerintük ellenzéki csoportok illetve aktivisták ősszel erőszakos zavargásokkal akarják eltávolítani a kormányt.

Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke előbb arról beszélt, hogy a titkosszolgálatok igenis megerősítették, hogy nem csak békés eszközei lehetnek az ellenzékieknek, később viszont mikor a 444 visszakérdezett, hogy akkor pontosan mit is mondtak a szolgálatok képviselői az aktivistákkal kapcsolatban, akkor Németh már azt mondta, 

hogy az ülés tartalma 2026-ig titkos, így ő konkrétumokról nem beszélhet.

Ehhez képest a bizottsági ülés után valamennyi résztvevő ellenzéki politikus, a jobbikosokat is beleértve, arról beszélt, hogy semmilyen konkrét információ nem hangzott el zavargások, vagy más ellenzéki erőszakos cselekmények tervéről.

Németh arról is beszélt, hogy az aktivisták például ülősztrájkokkal is próbálkozhatnak, arra a kérdésere pedig, hogy egy ilyen ülősztrájk milyen módon veszélyeztetheti a magyar demokrácia működését, a fideszes politikus azt mondta, egyáltalán nem mindegy, hogy hol ülnek az ellenzékiek, mert 

ha például a Paksi Atomerőmű kapujában, az igenis komoly dolog.

Németh Szilárd ezúttal név szerint említett is három ellenzéki aktivistát, Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és később Vágó Gábort, akiknek ebben az elképzelt forró őszben valamiféle felforgatóként szerepük lehetne. Németh szerint ezeknek az embereknek a nyilvános nyilatkozataiból is egyértelmű, hogy miben mesterkednek. Szél Bernadett LMP-s képviselő megerősítette, hogy valóban beszéltek ezekről az emberekről a bizottság ülésén, és elég problémásnak tartotta, hogy őket név szerint említette Németh Szilárd. Szél szerint amikor a kormány ellenzéki aktivistákat kezd ilyen nemzetbiztonsági ügyekbe keverni, akkor összetévesztik a Fidesz hatalmi érdekeinek védelmét a Magyarország biztonságával.

Az ülésen szó esett a 444 által feltárt Yandex-ügyről is, de érdemi előrelépés nem történt, az Adatvédelmi Hatóság korábban készült felemás jelentésével ismerkedhettek a képviselők.

Nem ment el a nemzetbiztonsági bizottság ülésére Rogán Antal, akit az ellenzékiek hívtak meg, hogy adjon számot például a letelepedési kötvényprogrammal (és az azt érintő rejtélyes belvárosi betöréssel), és a kormányzati propagandában terjesztett forró ősszel kapcsolatos ügyekről. Molnár Zsolt MSZP-s bizottsági és az LMP-s Szél Bernadett az ülés után azt ígérték, hogy írásbeli kérdés formájában tovább üldözik Rogánt ezekkel a történetekkel.

;