Totális megfigyelés: arcfelismerőt telepítettek egy pekingi egyetem kollégiumi épületeibe

TECH
2017 szeptember 13., 13:51

Arcfelismerő rendszerrel szerelték fel egy híres pekingi egyetem kollégiumi épületeit „a diákok megóvása és szemmel tartása, valamint a biztonsági őrök tehermentesítése céljából”.

Fő a biztonság

A Pekingi Normal Egyetem campusán 44 arcfelismerő berendezést helyeztek ki 19 épület bejáratánál, 18 ezer diák megóvására és felügyeletére.

A hálóhelyiségeikbe igyekvő diákoknak ezentúl néhány másodpercre meg kell állniuk a bejáratnál és bele kell nézniük az érzékelőbe, felmutatva a belépőkártyájukat. Ha az arc és a kártya egyezik, a rendszer kinyitja a kaput, és kedvesen üdvözli a diákot.

A berendezést gyártó pekingi cég egyik munkatársa szerint a rendszer hangfelismeréssel is működik. Azoknak a tanulóknak, akik elfelejtik magukkal vinni az azonosítókártyájukat, elég bemondaniuk az azon szereplő utolsó 4 számjegyet, miközben beolvastatják az arcukat.

A rendszer 26 kínai dialektust képes felismerni, és 98 százalékos pontossággal működik.

Mindenkit számon tudnak tartani

Az egyetem szerint az új rendszer elsősorban biztonsági célokat szolgál, de vannak persze más előnyei is, ahogy az egyik illetékes mondta:

„Ezentúl tudni fogjuk, hogy ki marad távol éjszakára vagy ki az, aki sokáig kimarad. A rendszer segít nekünk jobban nyomon követni a diákok hollétét.”

A kínai felsőoktatási intézmények körében ugyan a Pekingi Normal Egyetem az élen jár azzal, hogy arcfelismerő rendszert telepített a kollégiumépületeibe, de országszerte már nagyon elterjedt a technológia. A pekingi Ég templomában a vécépapírtolvajok elrettentésére, egy kelet-kínai útkereszteződésnél pedig a tilosban átkelő gyalogosok elcsípésére használják. (Pekingben 1989-ben volt a híres Tienanmen téri vérengzés, vélhetően az akkorihoz hasonló diáktüntetések ellen is jó szolgálatot tesz a rendszer.)

Az egyetem áprilisban helyezte ki az első arcleolvasót és a nyári szünetben kiterjesztette a rendszert. Eddig a diákok 70 százaléka „regisztráltatta” az arcát, a gólyáknak pedig kötelező átesniük az arcleolvasáson.

A tanulók egy része nagyobb biztonságban érzi magát az új rendszer üzembe helyezése óta és a biztonsági őrökre nehezedő nyomás is enyhült, de néhány tanuló arra panaszkodott, hogy a program nem képes felismerni az embert egy drasztikusabb hajvágás vagy egy-egy plasztikai műtét után.

(via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.