A kormány kedvenc civiljeinél még a Helsinki Bizottságot is többen támogatták

  • Félmilliónál is több támogatójával a Magyar Katolikus Egyház több mint kétmilliárd forintot szedett be egyszázalékos felajánlásokból;
  • A katolikusokon kívül csak az állami tehetséggondozó alap kapott egymilliárd forintnál több felajánlást.
  • Az egyházak támogatói közül az ortodox keresztények és a zsidók a leggazdagabbak.
  • A valódi civileket is a jobb módúak támogatták. A kormány saját "civil" mozgalmát szinte senki.
  • A támogatási listát böngészve egyes magyarországi cégek vezetői béreire is lehet következtetni. 
Erre a Szentendrei úti telephelyre van bejegyezve a DATA alapítvány. A NAV adatai szerint a DATA támogatói a leggazdagabbak, átlagos bruttó havi bérük legalább 8,999 millió forint.Fotó: Google Street View

Látok rá némi esélyt, hogy olvasóink még nem hallottak a Digitálisan Archivált Tudásért Alapítványról (DATA). A NAV frissen nyilvánosságra hozott statisztikái szerint az alapítványt idén mindössze három adózó támogatta egyszázalékos felajánlásával. Ennek ellenére az összesen 26167 támogatott Magyarországi szervezet között így is a 2125. helyen végeztek 485984 forintnyi támogatással. Ez fejenként 161995 forintnyi felajánlás volt, amely alapján a DATA három támogatójának havi bruttó átlagbére 8999000 forintra jön ki, ha nem számolunk semmilyen adókedvezménnyel.

Az alapítvány Facebook-oldala alapján utoljára 2011-ben támogatott bármilyen projektet, akkor Verebes István Pater Sparrow néven alkotó fiának egyik, Losonczy Tamás hangnaplóját feldolgozó rövidfilmjét támogatták. A Facebookon közölt adatok alapján ebben nincs semmi meglepő, a megelőző években Sparrow két másik, Losonczy Tamásról szóló filmje mellett a Kossuth-díjas festő hangnaplójának digitális archiválását támogatták még.

2016-ban átlagban a DATA támogatói kerestek a legjobban, megelőzve a gyugyi Legyen Szebb A Mi Falunk Egyesületet, aminek 11 támogatója átlag havi bruttó 8399000 forintot keres, ha nem számolunk semmilyen adókedvezményt. Az egy főre jutó támogatási ranglista dobogójára még a Budapesti Olimpiai Mozgalom házi alapítványa, a BOM a Magyar Sportért Közalapítvány fért fel, amit heten támogattak összesen 885 348 forinttal, ez alapján a támogatók átlagjövedelme havi bruttó 7 026 000 forint.

1,3 milliárd forint egy átláthatatlan programra

Ha a teljes támogatási összeg alapján rendezzük a listát, a Magyar Katolikus Egyház toronymagasan vezet. 537027 adózó összesen 2,25 milliárd forintot, fejenként átlag 4176 forintot ajánlott fel, ez alapján, ha nem számolunk adókedvezményekkel, a katolikusokat támogatók havi bruttó jövedelme átlag 232 ezer forint. A második legtöbb felajánlást a Nemzeti Tehetség Program kapta - ez az a cél, amit automatikusan támogatnak mindazok is, akik nem ajánlják fel egyszázalékukat egyik technikai számmal rendelkező egyháznak sem. 314146 ilyen adózó volt, ők összesen 1,29 milliárd, fejenként 4117 forinttal támogatták az elég rejtélyes működésű programot, aminek a pályázatait a saját, szinte áttekinthetetlen oldalán található tájékoztatás szerint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő bonyolítja le, melynek oldalán a pályázatok nyerteseiről szóló legfrissebb beszámoló is 2014-es dátumozású, és a 2013. évi pályázatok nyerteseit sorolja fel. Gondolom a pénz azóta is jó helyre megy, ilyesmiért tényleg kár volna aggódni.

A harmadik legtöbb felajánlást a reformátusok kapták, 890,5 millió forintjuk 210 ezer felajánlótól jött, ez átlagban 4235 forintnyi felajánlás, nagyságrendileg nem tér el a katolikusokétól.

A negyedik helyezett már messze lemaradva a Magyarországi Evangélikus Egyház lett, 57607 támogatójuk 263 millió forintot dobott össze, a fejenkénti támogatási összeg 4565 forint volt. A negyedik legnagyobb magyarországi egyháznak a felajánlások alapján a Krisna-tudatú hívők közössége bizonyult, negyvenezernél is több támogatójuk 195 millió forintot dobott össze, a fejenkénti támogatás átlaga 4803 forint - ez adókedvezményekkel nem számolva havi bruttó 267 ezer forintos átlagjövedelmet jelent.

Jutott pénz a beteg gyerekekre

Az adózók Magyarországon 1+1 százalékot ajánlhatnak fel, a felajánlási összegek alapján számított toplista első öt helyezettje mind technikai számos, tehát az egyházi egy százalékra jogosult. A +1 százalékos, opcionális felajánlásból a legtöbb bevételt a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány szedte be, 32,5 ezer adózó összesen 142,5 millió forinttal támogatta a kórházat. Százmillió feletti összegben kapott felajánlást a Daganatos.hu és a Bátor Tábor - ez utóbbi támogatói átlag 4825 forintot ajánlottak fel.

Az egyszázalékos felajánlásokból visszaszámolt havi bruttó bérük alapján az egyházi támogatást felajánlók közül a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközségek hívei keresnek a legjobban, az ő havi átlag bruttóbérük 467,5 ezer forintra jön ki. Őket a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház hívei követik havi bruttó 400 ezer forintos bérrel, a dobogó harmadik fokán a Mazsihisz támogatói állnak 349 ezer forintos havi bruttó átlagbérrel. Csak érdekességként jelzem, hogy a negyedik helyre az orosz ortodox egyház hívei fértek fel, teljessé téve a sormintát.

A magyarországi civil szervezetek is jól teljesítettek, az egyedüli kivétel az ország, de talán Közép-Európa és az Univerzum legnagyobb civil szervezete, a CÖF házi alapítványa, amit csupán 395-en támogattak adójuk egy százalékával. Az így befolyt 1,75 millió forint alapján a CÖKA támogatói havi átlag bruttó 245,5 ezer forintot kereshetnek. A TASZ-t 5,5-szer ennyien, 2181-en támogatták 14,2 millió forinttal, ami alapján támogatóik átlagos havi bruttója 360,5 ezer forint. A CÖKÁ-nál még egy viszonylag kicsi civil szervezetet, a Bagázst is majd másfélszer annyian, 576-an támogatták, összesen 4 millió forinttal, de még a Helsinki bizottságnak is több, 478 támogatója volt. A kormány által leginkább támadott civil szervezetek közül a legtöbb támogatója az Átlátszó alapítványának volt, 3345 támogatójuk 22 millió forintot dobott össze. A legpénzesebb támogatói pedig a nagyvállalatoknak is átláthatósági tréningeket nyújtó Transparency Internationalnek vannak, őket 380-an támogatták összesen 3,2 millió forinttal, ez alapján támogatóik havi átlag bruttó bére 467 ezer forint.

Na, vajon mennyit keresnek a főnökök Prezinél, a Heinekennél és a Vodánál?

Apropó, nagyvállalatok. A több mint 26 ezer soros listát böngészve feltűnt egy-két, kevesek által kifejezetten sok pénzzel támogatott alapítvány, melyek közül némelyik egyértelműen köthető egy-egy magyarországi céghez. Ugyan, ki támogatná például pénzzel a CIB Társadalmi Felelősségvállalás Alapítványt? Hárman biztosan, ők az egy főre jutó egyszázalékos felajánlási összeg alapján legalább havi bruttó 1,53 millió forintot keresnek. A Bridge Budapest Alapítvány a Prezi projektje, ezt is csak 16-an támogatták, de az így befolyó bő egymillió forintból visszaszámolva támogatóik átlagbére havi bruttó 3,55 millió forint. A Magyar-Koreai Baráti Társaság ötven támogatója átlag havi bruttó 3,04 millió forintot, a Heinekenhez köthető Amstel Szolidaritás Alapítvány 57 támogatója átlag havi bruttó 1,12 millió, A Vodafone Magyarország Társadalmi Esélyegyenlőségért Alapítvány 70 támogatójának átlag havi bruttó 1,1 millió forintot keres. És lehet tippelni a magyar külügyi felső vezetés havi bérére is, mert gondolom ők azok, akik támogatják a külügyi árvákat, rokkantakat és rászoruló munkatársakat támogató Szent Hedvig Alapítványt, amely 37 támogatótól 752 ezer forintnyi felajánlást kapott, ez alapján a támogatók legalább havi átlag bruttóbére 1,13 millió forint.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;