Tarlós szerint az embereknek nincs elég ismeretük ahhoz, hogy népszavazáson döntsenek a római-parti mobilgátról

A főpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján újra elismételte, hogy félreértették a római-parti mobilgát ügyében tartandó népszavazásról mondott. Hozzátette, hogy „a saját álláspontjával szemben nyilván nem tesz javaslatot”. Elsősorban arról van szó, hogy ha a Fővárosi Közgyűlés akar népszavazást, akkor azt nem vétózná meg.

Megjegyezte, hogy a referendumról szóló szavazással meg kell várni a Kúria döntését, de hozzátette, hogy egy budapesti népszavazáson esetleg több városrész is az érintettek akaratával ellentétesen szavazhat, „Soroksár vagy Cinkota leszavazza őket”.

Szerinte a városrész tarthatott volna helyi szinten népszavazást, de nem tartott. Arra panaszkodott, hogy mindenkit védenek, csak azért, hogy őt támadhassák. 

Tarlós szerint, ha lenne népszavazás, annak semmi értelme nem lenne, szerinte a kérdés is értelmetlen, mert a közgyűlés adott határozatát foglalja magába, annak visszavonásáról kellene dönteni. „Ha erre igennel válaszolnak, az semmire nem kötelezi a fővárost, ugyanazt a határozatot három perc múlva megint megszavazhatják”. Tarlós úgy látja, hogy „különböző okokból” nem akarják, hogy a gát megépüljön, a referendummal pedig fél évig el lehet odázni az építkezést. Lehet vitázni a kérdésben, de Tarlós szerint egy ilyen szakmai ügyben nem mindenki rendelkezik elegendő ismerettel ahhoz, hogy népszavazáson dőljön el a kérdés.(MNO/MTI)