A Fidesz és a kormány nem szereti, ha az Európa Parlamenti vizsgálóbizottságai Magyarországon mászkálnak. A kisvasutas látogatás előtt komolyan ment a lobbi, hogy inkább a választások után jöjjenek megnézni, hogy mire költjük a pénzt. Ebben az értelemben viszont nincs nagy szerencséjük, mert a Költségvetési Ellenőrző Bizottság után most a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság delegációja érkezik vizsgálódni Magyarországra, úgy tudjuk a február 12-i héten.
Először egy héttel ezelőtt Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő írta meg Facebookján, hogy jöhet a nőügyi vizsgálat. Akkor ezt írta:
„Tucatnyi alkalommal szavazták le vagy tartózkodtak a nők jogait megerősítő javaslatoknál, illetve gáncsoltak el olyan kezdeményezéseket, amelyek elismerték a nők szerepét és erősítették volna helyüket a társadalomban. Legutóbb ezen a héten kedden tartózkodtak egy olyan jelentés megszavazásakor, amely többek között a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezést szorgalmazta, mint a nemi alapú erőszak megelőzésének és leküzdésének egyik eszközét.”
Úgy tudjuk, hogy most a Fideszt is sorait között tudó Európai Néppárt (EPP) próbált közbenjárni, hogy a delegáció csak a jövő tavaszi választás után jöjjön Magyarországra, de nem sikerült elintézniük a dolgot, így február 12-én érkezhet a delegáció.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.