Félmilliárd forint uniós támogatást nyert el Matolcsy Ádám bútorgyára

PÉNZ
2017 szeptember 27., 04:49
comments 168
Somlai Bálint és Matolcsy Ádám a Szigeten 2017 augusztusában
photo_camera Matolcsy Ádám a Sziget VIP-ben. Fotó: Botos Tamás/444

A Balaton Bútorgyár 498 millió forint támogatást kap az Európai Unió Versenyképes Közép-Magyarország operatív programjának (Vekop) forrásaiból - írja a Magyar Nemzet. A cégnek tavaly mindössze 266 ezer forint volt a nyeresége, egy évvel korábban, az előző tulajdonosok idején viszont még 110 millió forint. 

A gyár Matolcsy Ádám közvetett tulajdonában van, 2015-ben szerezte meg egy olyan hitelből, amit nagybátyja, Szemerey Tamás Növekedési Hital Bankja folyósított, a forrás pedig a Matolcsy György által indított kedvezményes vállalkozási hitelprogramból származott. (Azóta megvette az Origót is.)

A brüsszeli pénzt az Okosiroda a jövő generációi számára című projektre kapja a bútorgyár, ennek keretében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közösen „kísérleti mintairodát” alakítanak ki. 

A projekt-összefoglalóban az olvasható, hogy a vállalkozás „az Y generáció irodahasználati szokásaira, az ott végzendő munka- és egyéb tevékenységek, ergonómiai, pszichológiai és funkcionális igényeire keres válaszokat”, írja a Magyar Nemzet. Sőt, „trendkutatással és piackutatással” is foglalkoznak, és az összefoglaló szerint  

„a projekt olyan társadalmi, gazdasági problémára kíván választ adni, aminek jelentősége közvetlenül még nem érezhető”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.