Ha Zsidai-csoportról van szó, a Várban igazán nagyvonalúan bántak a közvagyonnal

Szokatlanul izgalmas volt az első kerületi önkormányzat Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottságának ülése, ahol többek között a budai Várban kiadott állami lakások sorsa is szóba került.

A hvg beszámolója szerint az egyik napirendi pont a Táncsics Mihály utca egyik állami bérlakásáról szólt. A lap szerint ezt a Vár közepén található 56 négyzetméteres lakást az elmúlt 5 évben havi nettó 40 ezer forintért bérelhette a Zsidai-csoporthoz tartozó egyik cég. Most kellett volna meghosszabbítani a szerződést 2022-ig, és az önkormányzat augusztusban ellenőrizte az ingatlant. Ekkor derült ki, hogy a bérlakást nem a szerződésben előírt módon lakásként, hanem a Pest-Buda étterem raktáraként használták. Ezt az önkormányzat hozzájárulása nélkül nem lehetett volna megtenni. A hvg szerint a magyarázat az volt, hogy

korábban a cég munkatársai laktak a lakásban, de pont az ellenőrzés előtt pár héttel, július végén költöztek ki a kémény meghibásodása miatt.

Az ellenőrzéskor az is kiderült, hogy a bérlőnek a szerződés szerint az első évben fel kellett volna újítania az ingatlant, de erre valamiért öt év alatt sem sikerült sort keríteni.

Mindezek miatt az ülésen nem hosszabbították meg a bérleti szerződést. Mikor egy ellenzéki képviselő kifogásolta, hogy a lakást nem ellenőrizték évekig, illetve hogy ha raktárnak adta volna ki az önkormányzat, akkor havi 300 ezer forintot is el lehetett volna kérni ért, akkor az önkormányzat ingatlanos szervének igazgatója azt válaszolta:

„Nem állítom, hogy minden feladatnak eleget tudunk tenni, de azon vagyunk, hogy változtassunk. Most vagyunk a majdnem tökéletesnél”