Sok idő lesz még helyrehozni a károkat, amiket Hugh Hefner a nőknek okozott

2017 szeptember 28., csütörtök 10:45

91 éves korában meghalt az első férfimagazin alapítója, a Playboy-nyuszik kitalálója, Hugh Hefner. A róla megemlékezők most főleg úgy beszélnek róla, mint egy igazi ikonról, példaképről, aki nem mellesleg sokat tett olyan fontos ügyekért, mint a szólásszabadság, a szexuális tabuk elfelejtése vagy a melegek jogai. Arról a többség most nem beszél, hogy a férfi, akinek életmódja sokak számára vonzó és követendő volt, évtizedeken keresztül okozott szinte helyrehozhatatlan károkat a női nemnek. Pedig így volt.

A nyuszik cukik, elesettek és szórakoztatóak

A mai napig népszerű a Playboy logója, sok nő ma is önként vásárol olyan rózsaszín plüsstakarót vagy kulcstartót, melyen a nőistállót fenntartó magazinalapító által megálmodott jelkép látható. Bár annyira nem bonyolult kitalálni, milyen szimbólumrendszer szerint gondolkodott Hefner, amikor a Playboy-nyuszikat megálmodta, azért érdemes felidézni azt az 1967-es interjút, melyben ő maga mesélt róla.

Ahogy ő magyarázta, a nyuszinak szexuális jelentése van, mert az 

"egy friss állat, félénk, életvidám, ugrándozós - szexi. Először megszaglász, aztán elmenekül, aztán visszajön, olyan, mintha játszadoznál vele. Egy lány egy nyuszira emlékeztet. Örömteli, vicces."

A Playboy-villa tulajdonosa nem csinált titkot soha abból, hogy hatalmas birtokán több nővel él együtt, akikkel le is fekszik. Saját bevallása szerint több mint ezer nővel volt élete során szexuális kapcsolata. A korabeli magazinok a villában tartott óriási bulikat - ahol rendszeresen felbukkantak A-listás hírességek is - a jó élet, a fényűzés, a laza elegancia legmagasabb szintjének állították be, de ahogy teltek az évek, egyre több korábbi Playboy-nyuszi mesélte el, valójában milyen volt az élet a villában.

Hefner egyik exbarátnője, Holly Madison a Lenn, a nyúl üregében (Down the Rabbit Hole) című könyvéből kiderül az is, a férfi hogyan járult hozzá ahhoz, hogy a lányok (akiket állítólag annyira imádott és bálványozott) önképe súlyosan torzuljon. Madison azt írja, 

Hefner minden este lefényképezte a villában lakó barátnőit, és összehasonlította a testüket. 

Ahogy később még sokan mások, ő is írt arról, hogy a villában lakó lányoknak milyen szigorú szabályok szerint kellett élniük, minden meg volt szabva nekik, még az is, hogyan öltözködjenek.

2015-ben a korábban szintén a villában élő ikerpár, Carla és Melissa Howe adott interjút, melyben arról meséltek, a már idősödő Hefner igazából elég unalmas volt, de a szigorú szabályokat továbbra is be kellett tartani. Meg volt szabva például, hogy a házba este kilencig haza kell érni, és nem fogadhatták a villában barátaikat sem. Míg korábban a lakók hetente úgy 200 ezer forintnak megfelelő költőpénzt kaptak, a hanyatlás éveiben már csak kosztot és kvártélyt.

Nem mintha bánták volna, nekik már nem kellett olyan vad szexpartikon részt venniük, mint amilyenekről a ház korábbi lakói meséltek nekik. Az ikrek egyike, Carla azt mondta, a régi időkben volt olyan, hogy Hefner egyszerre 16 nővel szexelt, és amikor végzett velük, egyszerűen továbbpasszolta őket egy másik férfinak.

Fotó: Rachel Murray/Getty Images for Playboy

Ha részeg képet posztolsz, mész a sarokba

Melissa Howe azt állította Hefnerről, hogy még azt is kontrollálta, mit tehetnek ki a lányok Twitterre vagy Instagramra, és ha valamit szerinte elrontottak, kaptak róla egy emailt. Különösen nagy bajban volt az, aki részegnek tűnt valamelyik fotón. Ilyenkor jött a büntetés, melynek egy kiközösítős alázás volt a jellemző módja. Howe azt mesélte, a villában három nagy étkezőasztal volt, aki helyzetben volt, Hefnerrel ehetett. Volt még egy családi asztal, ahol szintén nem volt ciki ülni, de volt egy harmadik, ahova a senkik és a büntetésben lévők kerültek.

De nem az ő elmesélésük alapján értesült először a világ arról, milyen szigorú, szexista gépezetet működtetett valójában Hefner. 1963-ban Gloria Steinem feminista újságíró magát Playboy-nyuszinak álcázva épült be egy New York-i Playboy klubba. Riportjában azt írta, az ott dolgozó lányok nem randizhattak a vendégekkel, de bátorították őket, hogy a Playboy nagykutyáival nyugodtan kavarjanak. Nem hízhattak két kilónál többet, és szigorúan szabályozták, hogyan kell állniuk, ülniük, cigarettázniuk. A korai években alkalmazásuk előtt mindegyiküknek át kellett esniük egy teljes egészségügyi kivizsgáláson, beleértve a méhnyakrászűrést is.

Erőszak, gyermekpornó

Több Playboy-nyuszi is azt állította, Hefner egyik legnagyobb cimborája, Bill Cosby megerőszakolta őket. A vádakra reagálva a legnagyobb playboy 2014-ben kiadott egy nyilatkozatot, melyben azt írta, ő sosem tolerált volna ilyen viselkedést, de két évvel később egy korábbi Playboy-nyuszi nemcsak Cosbyt, de Hefnert is beperelte. A vádak között szerepelt a szexuális bántalmazás és nemi alapú erőszak is. 

Nem tett jót a Playboy hírnevének az sem, amikor Hugh Hefner egy olyan szerző cikkét jelentette meg, aki leginkább arról volt addig ismert, hogy olyan embereket védett, akiket gyermekpornóval vádoltak. Lawrence Allen Stanley The Child Pornography Myth (A gyermekpornó mítosza) című írásában kijelenti: 

"A legnagyobb gyermekpornó-hálózatot az Egyesült Államok kormánya működteti. Lehetséges, hogy Uncle Sam nélkül nem is létezne a gyermekpornó-biznisz."

 Az ügyvédet 2002-ben, Brazíliában tartóztatták le gyermekpornográf képek és videók birtoklásáért, 2008-ig börtönben is maradt, majd eltűnt. A férfi ellen 1990-ben is vádat emeltek már kiskorú elleni szexuális erőszak miatt Kanadában, de Stanley elhagyta az országot, Kanada pedig sosem kérte kiadatását.

A romantikus humanista

Hefner élete utolsó éveiben adott egy mini-videóinterjút a TIME-nak, melyben olvasói kérdésekre válaszolt. Ebből kiderült, hogy magát erkölcsös embernek tartotta, az angyalok oldalán állt, és hogy nincs gond a nők tárgyiasításával, hiszen a szexuális kívánatosság hatalmat ad a nők kezébe. Feministának nem, de humanistának igenis tartotta magát, ahogy romantikusnak is. 

De a lelki társát sajnos soha nem találta meg.

Címlapfotó:  Vince Bucci/Newsmakers/Getty