Havi 700 ezer forintot fizet Tarlós István a „nemzetbiztonsági főtanácsadójának”, aki a fakockába is belelátta a háttérhatalmak ármánykodását

2017 szeptember 29., péntek 9:39
73

„Ami Sorost illeti, ő egy kifutófiú. Komoly, magasan rejtőző hatalmi csoportok hozzák a döntéseket, számukra a migráció, a nyitott társadalom is csak eszköz, nem cél. Mint ahogy eszköznek tekinthetők bizonyos NGO-k, s eszköz a szórakoztatóipar, eszköz a média is. Tudjuk jól, hogy több, jelentősnek mondott médiaszereplő is rendszeresen kijár kiképzésre az Egyesült Államokba.”

Például ezt nyilatkozta augusztus végén a Demokratának Földi László, aki január óta Tarlós István főpolgármester „nemzetbiztonsági tanácsadója”. 

Az Átlátszó adatkikérésből most az derült ki, hogy Földi - aki köztisztviselői szolgálati viszonyban tevékenykedik önkormányzati főtanácsadóként, közigazgatási és biztonsági szakreferensként - havi 700 ezer forintot és évi 200 ezres cafetéria juttatást kap a tanácsokért. 

Földi a metróajtóban talált, Tarlós sajtótájékoztatóján a szabotázs bizonyítékaként bemutatott fakockáról is azt mondta, hogy bárcsak diákcsíny lenne, „de egy csínyhez képest nagy műgonddal építették fel az akciót”.  Szerinte lesz még ilyen támadás, ráadásul „szinte bárhol számítani lehet rá. Például a vízellátásban, a gázellátásban, a szemétszállításban, hosszan sorolhatnám.” 

Földit rendszeresen szerepeltette a köztévé is „szakértőként”, így kaphatott lehetőséget annak a vélemények a kifejtésére, hogy reméli, a kiskunhalasi menekülttábor hadifogolytáborrá válik, miután az ott lévők hangosan tiltakoztak a körülmények miatt, azt is mondta, hogy amerikai érdek is lehet Európa meggyengítése a menekülthullámmal

Földi - ahogy Király András kollégám foglalta össze - a 2000-es évek első, ún. """megfigyelési""" """"botrányának"""" egyik hőseként – ha valaki nem emlékezne a sztorira, ennek főszereplője, a kirúgott titkosszolga Lakatos Miklós gyújtotta fel a saját Trabantját úgy, hogy az önmerényletben sikerült megégetnie magát – közismertté vált, volt az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója is. 

Érdemes még tudni, hogy Földi szerint a háttérhatalom akaratának megfelelően, bár ő maga nem akar háborút látni, „de sajnos úgy fest, hogy Európa nem ússza meg ezt puskaropogás nélkül”.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt