Felbérelt bűnözők akarták felrobbantani a vereckei honfoglalási emlékművet, hogy kiélezzék az ukrán-magyar viszonyt

Terrorizmus
2017 október 02., 17:37
comments 113

A vereckei honfoglalási emlékmű felrobbantására készülő, Cserkaszi megyei lakosokból álló bűnbandát fogtak el Kárpátalján – jelentette be Arszen Avakov ukrán belügyminiszter a Facebook-oldalán.

A helyszínre tartó csoportot felbérelték a magyar emlékmű felrobbantására. A hivatalos közlés szerint a csoportnak a feladatot „sürgősen végre kellett volna hajtania, mivel az utóbbi időben kiéleződött az ukrán-magyar viszony”. A Kárpátalja megyében, a Vereckei-hágón található emlékmű elleni terrorcselekménynek „tűzre öntött olajként” kellett volna szolgálnia – idézte az Unian hírügynökség a belügyminiszter Facebook-bejegyzését.

A jelentés szerint a csoport tagjait a határ közelében vették őrizetbe, az elfogásukkor gázpalackhoz erősített, detonátorként üzemelő robbanószerkezetet és RGD-5 típusú kézigránátokat találtak náluk.

photo_camera Fotó: Ukrán Biztonsági Szolgálat

A jelenleg is folyó nyomozás kiderítette, hogy a bűnbanda más bűncselekmények elkövetésében is részt vett, például zsinagógák elleni támadásokban, illetve az amerikai nagykövetség és a lengyel konzulátus megtámadásában. (via MTI, Unian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.