Megszületett a fideszreál festészet főműve

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Korunk legrelevánsabb képzőművészeti fórumá vált az eddig pár tucat ember által olvasott, politikai megrendelésre dolgozó bulvárlapként ismert Ripost. A napilap ugyanis leközölte az Orbán-kor jellegzetes képzőművészeti stílusa, a fideszreál eddig legnagyszabásúbb, mondhatni emblematikus főművét, az Ismeretlen Mester által alkotott

Vona-boa rátekeredik a töpörödő vörös ördögre...

című képet.

A kép - illetve a hozzátartozó "cikk" kiindulópontja - mint annyiszor a művészettörténet nagy darabjai esetében - egészen triviális, sőt jelentéktelen. A cím és a kép mögött álló "hír" mindössze annyi volt, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje együtt szerepelnek, vagyis szerepeltek volna Baló György RTL Klubos tévéműsorában.

Mivel Botka László hétfőn lemondott, a műsor ebben a formában valószínűleg nem megy le, a Mű viszont örökre velünk marad.

De a hír itt nyilvánvalóan csak ürügy a lehengerlő képhez.

A kígyó képében megjelenő, Simicska Lajos-mintás bőrű Vona-kígyó és a konkrétan párosujjú patás ördögként ábrázolt, kissé horngyulás arcú, lógó mellű Botka László barátkozása egyszerre idézi fel

  • Hyeronymus Boscht
  • a nyolcvanas-kilencvenes évek sci-fi illusztrációit
  • a szemétből építkező arte povera mozgalmat
  • a német expresszionista és neobrutál festészet testfetisizta vonulatát
  • és a számítógépes képszerkesztő programok hajnalát

De ezekból az egymástól évtizedekre és kontinensekre eső stílusokból most valami teljesen új minőség keletkezett. 

Teremhet-e gyümölcsöt egy kizárólag epével és nyállal öntözött fa? Erre a releváns agrárkérdésre eddig bárki rávágta volna, hogy nem, de a Kép azt bizonyítja, hogy továbbra is óvatosan kell bánnunk az ilyen hangzatos kijelentésekkel, mert a helyes válasz az, hogy néha igen. 

Az Alkotás nyomtatott változatban az igazi, de így online is érdemes elmerülni a finom részletekben. Az én kedvencem az, hogy Botka Ördögnek, mivel meztelen, és úgynevezett manspreading-pózban ül Vona hátán, jól láthatóan nincsen pénisze. Bár egyes művészettörténészek szerint gondozatlan fanszőrzetű, hippikorszak-beli pinája van neki. 

Én azonban egykori hittanosként pontosan tudom, hogy a bukott angyaloknak sincsen nemük.