Amikor meghallotta, mit mond Orbán a női politikusokról, Szél Bernadett elhatározta, hogy „egyszer még megmutatja ennek az embernek”

politika
2017 október 04., 05:46
comments 324

„A miniszterelnök úrnak van ebben komoly szerepe”

- mondta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában (az idézett rész 5:00-tól)  amikor arról kérdezték, mit jelent egy női jelölt a magyar politikában.

„Ugyanis amikor ő kimondta azt, hogy véleménye szerint nők nem valók a politikába, mert mi nem bírjuk a stresszt, akkor azért bennem megmoccant valami, hogy én egyszer meg fogom mutatni ennek az embernek, hogy nagyon is bírjuk a stresszt.”

Orbán a témáról 2015-ben a Bibó Szakkollégium nem nyilvános rendezvényén beszélt, erről a 444 írt. Azt mondta, szerinte azért nincs a kormányban egyetlen női miniszter sem, mert a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül, ez pedig brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a nők ezt nem bírják. Orbán elképzelni sem tudott a mostani állapotok között női minisztert.

"Vannak tehetséges hölgyek, akik talán meg is tudnák oldani, de nem csodálkozom, hogy nem jelentkeznek a feladatra" - mondta akkor Orbán. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.