Az FSZB igazgatója szerint négy, külföldön élő orosz felel a hamis bombafenyegetésekért

bűnügy
2017 október 05., 20:22
comments 40

Négy, külföldön tartózkodó orosz állampolgártól erednek azok a névtelen telefonhívások, amik miatt Oroszország nagyvárosaiban evakuálások sorozatát kellett elrendelni – mondta Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója Krasznodarban, amikor a 78 ország biztonsági vezetőinek részvételével megtartott tanácskozás idején válaszolt a sajtónak.

„Mivel IP-technikát használtak, a hollétüket nehéz meghatározni. Ezt nemcsak mi ismerjük el, hanem partnereink is, akikkel együttműködünk ebben az ügyben” – mondta Bortnyikov, aki szerint a gyanúsítottaknak cinkosaik vannak Oroszországban.

Az FSZB-főnök szerint az Oroszországi Föderáció 50 alanyát érintő telefonhívások jelentős anyagi és erkölcsi kárt okoztak. Bortnyikov elmondta, hogy az előzetes becslések szerint a hamis riadók több mint 300 millió rubel (mintegy 1,4 milliárd forint) veszteséget okoztak.

Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója
photo_camera Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója Fotó: Alekszej Druzsinyin / Szputnyik

Hivatalos összesítést még mindig nem tettek közzé arról, hogy Oroszországban hol és hány embert kellett evakuálni a szeptember 10-én kezdődött, nagyszámú és szándékosan félrevezető telefonos riasztások miatt, de már a második héten több száz ezer emberről volt szó. Bortnyikov most először számolt be arról, hogy a hatóságok kit gyanúsítanak a „telefonos terrorizmussal”, és most is bár konkrétumot említett. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.