Még a kvótaellenes népszavazáson is szavazott az előzetesben a gyilkossági ügybe keveredett dunaújvárosi ex-fideszes

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott 2017. október 4-én G. Roland büntetőpere a Szekszárdi Törvényszéken, írja a Magyar Nemzet, amely telefonon érte utol a Molnár Antal vállalkozó meggyilkolásának ügyében bűnpártolással megvádolt egykori dunaújvárosi fideszes önkormányzati képviselőt.

G.-t 2016. február 11-én tartóztatták le Sz. J. társaságában, aki most a per másodrendű vádlottja. A harmadrendű vádlott G. szerint az ellene irányuló vád teljes egészében Sz. vallomásán alapul.

A vád szerint G. Roland 2013-ban gépkocsival szállította a gyilkossággal megvádolt elsőrendű vádlottat, G. Antalt az áldozat, a G. Rolanddal amúgy rokoni kapcsolatban álló Molnár dunaföldvári házához. G. Antal megfojtotta az áldozatát, majd a volt képviselő segítségével az autóba tette. A képviselő a vád szerint a holttest bebetonozásában is segédkezett.

G. Roland szerint az ügyészségnek "nincs bizonyítéka" ellene, "se ujjlenyomat, se DNS, se terhelő tanúvallomás". Ez utóbbi nyilván nem igaz, hiszen maga G. Roland is azt állítja, hogy a másodrendű vádlott vallomásán alapul ellene a vád.

G. Roland párttagságát a Fidesz a letartóztatása után felfüggesztette, és még a kizárását is kezdeményezték a frakcióból. G. állítja, hogy saját döntéséből távozott, mert nem akarta, hogy a párt hátrányt szenvedjen az ügye miatt. "A börtönben még a kvótaellenes népszavazáson is részt vettem" - bizonygatta hűségét az időközben már szabadult, lakhelyelhagyási tilalom mellett jelenleg egy építkezésen fizikai munkásként dolgozó vádlott.