A honvédelmi miniszter nem árulja el, hogy hány embert sikerült toborozni

POLITIKA
2017 október 06., 17:40

Van egy olyan szabály Magyarországon, hogy ha egy képviselő kérdez valamit egy minisztertől, akkor arra válaszolni kell.

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő nemrégiben azt kérdezte Simicskó István honvédelmi minisztertől, hogyan sikerült az év elején meghirdetett toborzás, hányan jelentkeztek katonának, hányan bizonyultak alkalmasnak közülük és hány fővel kötött szerződést a honvédség.

Simicskó István formailag válaszolt, hiszen írt valamit határidőre. Csak éppen egyik adatot sem árulta el. Szó szerint ezt írta:

Tisztelt Képviselő Úr!

A széles nyilvánosságnak nyújtott rendszeres és korrekt tájékoztatásainkból remélhetőleg Ön — mint a honvédelem ügye iránt elkötelezett képviselő — is értesült arról, hogy a Magyar Honvédség toborzó kampánya elindult. Az elvégzett munka eredményei pedig magukért beszélnek. Úgy gondolom, hogy azt a célkitűzést, amelyet magunk elé állítottunk szakmai és össznemzeti összefogással képesek vagyunk elérni.

Simicskó István (öltönyben) Benkő Tibor vezérezredessel egy fegyvert tekint meg.
photo_camera Simicskó István (öltönyben) Benkő Tibor vezérezredessel egy fegyvert tekint meg. Fotó: Illyés Tibor/MTI

A képviselő egyébként megkérdezte Pintér Sándor belügyminisztert is, hogy a határvadászok toborzása hogyan sikerült. Pintér képesnek bizonyult válaszolni a kérdésekre. Abból kiderül, hogy tavaly augusztus 24. óta 3666-an jelentkeztek, 1422-en bizonyultak alkalmasnak és 1132-en álltak szolgálatba közülük.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.