„Én tudom jól” – mondta Orbán a Soros-tervről, miután Navracsics azt mondta, Brüsszel nem azt hajtja végre

Navracsics Tibor,  a Fidesz-frakció egykori vezetője, volt közigazgatási és igazságügyi meg külügyminiszter, sőt egykori kormányfőhelyettes, aki 2014 vége óta EU-biztos, az elmúlt két hétben kétszer is elmondta, hogy az Európai Bizottság munkatervében nem szerepel Soros-terv (amire a kormány az új, Soros-terv-ellenes nemzeti konzultációját alapozza), nem azt hajtják végre, ilyenről ő nem tud.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erről vasárnap azt mondta, Navracsicsnak kéne a legjobban tudnia, hogy a kollégái és a környezete, emberek és szervezetek is, „nemcsak a kezében vannak Soros Györgynek, hanem a zsebében is”.

Orbán Viktor miniszterelnök pedig az atv.hu-nak hétfőn azt mondta, hogy már elmondta, amit erről gondol, azt, hogy az Európai Bizottság „a Soros-tervet hajtja végre”. Arra a kérdésre, hogy Navracsics ezek szerint rosszul tudja-e, Orbán azt mondta: „Én tudom jól.”

„Én tudom jól.” (Orbán Viktor)Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Ma egyébként egy KDNP-s államtitkár arról beszélt a Parlamentben, hogy Soros a Sátán.

;