Beer Miklós szerint nem lehet lesátánozni Sorost

belföld
2017 október 11., 19:38
comments 162

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában kérdezték a váci egyházmegye püspökét arról, mit szól hozzá, hogy a KDNP politikusa, Aradszki András napirend előtti felszólalásában azt mondta, a Soros-terv a Sátán legvégső támadása. Beer Miklós a műsorvezetőnek azt mondta, nem érti ezt a megnyilatkozást.

„Ezt nem mondhatjuk ki, ez egy elhibázott kijelentés volt. Nem szabad a másik embert sátánnak nevezni” – mondta. „Az emberi méltóságot tiszteletben kell tartani, még ha nem is egyezik a véleményük.”

A püspök szerint a félrement felszólalással Aradszki a protestánsokat is megbántotta, akik nem imádkozzák a rózsafüzért.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.