Éppen összefirkálják a Hősök tere panorámáját

Miközben Kövér László minden eszközt bevet, hogy a Parlament látképe még logó formájában se kerüljön idegen kezekbe, a város másik felén éppen a Hősök tere látképét csúfítják el.

Ilyen lesz az új látvány a régihez képest:

Mint azt az Index fórumának vonatkozó topikjának megörökítették, a Dózsa György útra egy újabb felsővezetéket és egy határozott, fekete oszlopsort telepítenek a napokban.

Az oszlopok természetesen a felsővezetéket hivatottak tartani, kiépítésük pedig azért kell, mert az egyébként elektromos üzemben járó trolik jelentős részét a Liget projekt keretében kiebrudalták a Városligetből, így a járművek kénytelenek lesznek a Dózsa György úton közlekedni.

Fotó: Tóth Ádám

Hogy az erősen vitatott értelmű gigaberuházás – amely éppen az autós forgalom Ligetből kitiltását tűzte zászlajára – miért éppen az elektromos üzemű troliközlekedést szünteti meg a Városligetben, az jó kérdés. 

Szerencsére a válasz sem rossz: a kétszázmilliárd forintos projekt tervezői a trolik kitiltásával próbálnak újabb zöld területeket felszabadítani a közparkban, hogy a pojekt tartsa az eredetileg ígért beépítettségi arányokat – a feleslegesen a parkba tervezett épületekről ugyanis nem akarnak lemondani, ezért a burkolatok, így például a közutak arányát kell csökkenteni. (Erről itt írtunk bővebben.)

A sárgával jelölt trolivonalakat megszüntetik. Az autómentesség egyik áldozata a troli. A park megközelítése is kényelmetlenebb lesz azoknak, akik a két érintett járattal jártak.

Az új oszlopsor és felsővezetékek kiépítése tehát a trolik (75, 79) új vonalán történik, a Dózsa György út park felőli oldalán. 2017 nyaráig a trolik ebbe az irányba a Hősök tere másik oldalán, a Városligeti tó felől kerültek, miután végighajtottak a ligeten az Olof Palme sétányon. A sétányról azonban a projekt miatt mennie kell a trolinak, ahogy a város egyik legforgalmasabb kerékpárútjának is. (Az észak-déli irányban, a Zichy Mihály úton közlekedő 70-es troli útvonala nem módosul.)

A jövőben tehát újabb oszlopok és vezetékek zavarják majd a kilátást a Hősök terén, ráadásul éppen abból az irányból, amelyet annak idején szándékosan „látványosra” terveztek: az Andrássy út felől érkezők előtt itt „nyílt ki” a város, és nem véletlenül tervezték a Hősök terét is úgy, hogy a szobrok körülbástyázzák ezt a panorámát, amibe most majd belerondít két vízszintes fekete vonal, és a hasas, ágyúként magasodó oszlopok garmadája.

Persze nem ez az első alkalom, hogy a Liget projekt fittyet hány a város több száz éves vívmányaira: az Andrássy úttal párhuzamos Városliget fasor végét, amely az eredeti tervek szerint a park „kapuja” volt a tölgyfás rondóval, a Néprajzi Múzeum földbe süllyesztett monumentális épülete zárja majd el. 

A panoráma most ilyen, de ezen a fotón még nem látszanak az új oszlopok és az új vezeték az út tér felőli oldalán.Fotó: Google Maps

A Dózsa György útra telepített felsővezetékek szükségessége azért is érthetetlen, mert a troliknak manapság nem kell kizárólag felsővezetékről menniük: Budapesten is szolgálnak már önjáró trolik, amelyek bizonyos szakaszokat képesek akkumulátorral (esetleg külön dízelmotorral) megtenni.

Így fog tenni többek között a Városligetben a jövőben is áthajtó 70-es járat.

Az persze igaz, hogy a két nagyforgalmú trolijárat (79-es, 75-ös) önjáró trolikkal való üzemeltetése egyelőre lehetetlen, mivel nincs a budapesti tömegközlekedési flottában ennyi önjáró jármű, de ez nem az jelenti, hogy nem is lehet. Sőt a BKV-nak jelenleg is érvényes opciós szerződése van önjáró trolik lehívására, és úgy általában – évek óta tervbe van véve –, hogy vásárol ilyen járműveket a BKV.

Átlátszó biztosan nem lesz

Az oszlopok egészen biztosan nem lesznek átlátszóak, tehát a városképet biztosan rontják majd, az más kérdés, hogy szépek-e. 

Egyesek szerint historizáló giccsek, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a Hősök terét meghatározó épületek neoklasszicista stílusával, mások azzal érvelnek, hogy a téren már álló kandelláberekhez – stílusában legalábbis – passzolnak.

Új kandeláberek a tér sarkán, de ezek nem azonosak a felsővezetéke tartó oszlopokkal. A téren és környékén még 3-4 féle oszlop található.Fotó: Google Maps

Számomra egyébként a legfeltűnőbb a zavaros stíluskavalkád, amely a jelenleg a téren található mindenféle korú oszlopok kiadnak: a kandeláber díszítése véletlenül sem olyan, mint a mostani felsővezetéket tartó új oszlopsor, ahogy a hetvenes évek szürke oszlopai is nehezen harmonizálnak az előző kettő stílusával. 

Update, 16:42 – A Dózsa György út másik oldalán lévő, trolivezetéket tartó oszlopokat is cserélik, tehát a környéken lévő oszlopok egy része stílusában egységes lesz. 

Budapestnek viszont egyre inkább ilyen, leginkább semmilyen a stílusa, és ez alól a legnagyobb becsben tartott helyek sem jelentenek kivételt. A koncepciótlanságnak és az egymással össze nem hangolt beruházásoknak köszönhető, hogy különféle, de  egymással köszönőviszonyban sem álló buszmegállótáblák, parkolást akadályozó karók, utcabútorok, burkolatok és oszlopok kerülnek össze.

---

Update, 19:50 – Estére megkaptuk a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. állásfoglalását is („Nem romlik a Hősök tere látképe az új oszlopok miatt.”), illetve három, általuk photoshopolt látványtervet, amely ezt alátámasztja. A szöveget és a képeket tehát teljes terjedelemben közüljük, lévén a cikk témája is erősen szubjektív. (Engem személy szerint nem győztek meg a Zrt. látványtervei, közlöm is azt a képet, ami szerintem ellentmond a térről szemből készült látványtervnek.)

A mai napon megjelent „Éppen összefirkálják a Hősök tere panorámáját” című cikkével kapcsolatban a következőkre szeretné felhívni a figyelmét a Városliget Zrt.:

Semmiképpen sincs szó a „panoráma összefirkálásáról”, éppen ellenkezőleg, hiszen a fejlesztéseknek köszönhetően a Dózsa György út érintett útszakaszán egy letisztultabb, egységes, az Andrássy út arculatához illeszkedő oszlopsort alakítanak ki, melyeken később a közvilágítás is helyet kap, így kiváltják a régi, elavult oszlopokat is, melyeket a munkálatok lezárásaként elbontanak. A Hősök tere elé telepítendő új oszlopok nyomtávját a szokásosnál hosszabb léptékben határozták meg, épp a látkép megőrzése érdekében. Megjegyzendő egyébként, hogy felsővezeték már jelenleg is keresztülhalad az Andrássy út – Dózsa György út torkolatán.

Az Ön által készített animált gif a tervezett állapotról elnagyolt, nem reprezentálja a jövőbeli látképét a Hősök terének. Levelünkhöz mellékelten küldjük a tényleges műszaki tartalom alapján készített látványterveket, melyek a várható végleges állapotot hitelesen tükrözik. Ezekből világosan kiderül, hogy a Hősök terének panorámája végeredményében nem változik. Kérjük, legyen szíves erre lecserélni a cikkében szereplő animációt.

A most zajló tömegközlekedési fejlesztések tartalma a következő: mai állapot szerint a 75,79-es trolibusz járatok a Jászai Mari tér és a Kárpát utca irányban a Hősök terét megkerülve, a parkon keresztül, míg a Keleti pályaudvar felé haladó trolibuszok a Hősök tere előtt, az Andrássy út torkolatában áthaladva közlekednek a Dózsa György út mentén. Emiatt az itt található épületek, irodaházak elérhetősége korlátozott a Stadionok metróállomás és Keleti pályaudvar irányából érkezőknek. Az átalakítások után a Jászai Mari tér, valamint a Kárpát utca irányba közlekedő trolibuszok nyomvonala az Olof Palme sétány, Hősök tere, Állatkerti körút, Gundel Károly útvonalról átkerül a Dózsa György út tengelyére, ahol végleges kialakításban önálló buszsávban haladhatnak majd a közösségi közlekedés járművei. Ezzel összhangban új trolibusz megálló kialakítását is tervezik a Dózsa György út Benczúr utca vonalában. A fejlesztés révén a járatok menetideje is csökken majd.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a 75-ös és 79-es trolibuszok egyik irányban Városligetben vezetett nyomvonala régóta okoz bosszúságot az erre közlekedőknek, hisz elkerüli a Dózsa György út térségét, nem ad egységes szolgáltatást mindkét irányban. A közösségi közlekedési hálózatok tervezése során kerülendő, hogy egyes járatok az ellentétes irányokba jelentősen eltérő útvonalon közlekedjenek, és más kapcsolatokat adjanak egyik irányba, mint a másikba. A Liget projekt tehát nem száműzi a trolibuszt a Ligetből, a valójában a Ligetet szolgáló 70, 72, 74-es trolibuszok változatlanul megmaradnak, ellenben a Liget Budapest beruházás orvosol egy régi tömegközlekedési hálózati hiányosságot a Dózsa György úton a kétirányú troliközlekedés biztosításával, a Fővárossal és a BKK-val egyetértésben.

Kérjük, a fenti információk alapján legyen szíves mihamarabb pontosítani a cikkét.

Köszönettel,

Városliget Zrt.

A Zrt. által küldött látványtervek:

Látványtervek az új trolivezetéket tartó oszlopokrólGrafika: Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.
Látványtervek az új trolivezetéket tartó oszlopokrólGrafika: Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.
Látványtervek az új trolivezetéket tartó oszlopokrólGrafika: Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.

A cikkben már részben szereplő, de most takarás nélkül látható kép a folyó munkálatokról:

Az Index fórumozója által készített eredeti kép a folyó munkálatokról. A képen öt új oszlop látszik, kettő a tér közepe táján.Fotó: Tóth Á./Index fórum


;