Maguknak kell aszfaltozniuk a ráckeresztúriaknak, de legalább fizetniük már nem kell érte

2017 október 13., péntek 14:43
31

Nemrég megírtuk, hogy Ráckeresztúron a lakók a saját pénzükön veszik az aszfaltot, és maguk javítják az utakat, hogy tudjanak közlekedni az amúgy járhatatlan utcákon, mert az önkormányzat a befizetett gépjárműadó hozzá kerülő részét valami másra költi.

A történetet a Facebookon megosztó Peták Norbert mesélte el a 444-nek, és elmondta, azért vette videóra, ahogy saját utcáját aszfaltozza, mert fel akarta hívni a figyelmet a tarthatatlan helyzetre. Mint mondta, szerinte az önkormányzatra felesleges várni, pedig a főút kivételével a falu összes utcája borzalmas állapotban van.

A Fejér megyei településen tavasz óta változtak a dolgok. A helyiek legfrissebb információi szerint ugyanis az önkormányzat beszerzett 300 tonna mart aszfaltot. Abban, hogy az anyagra pontosan hol van szükség, a község vezetése a helyiek segítségét kéri. Ki más, mint Peták Norbert segítségével tették közzé, hogy várják az úthibákkal kapcsolatos bejelentéseket.

Az önkormányzat a mart aszfaltot ingyen házhoz is szállítja, ezek után azonban, ahogyan eddig is, a ráckeresztúri lakosoknak kell elvégezni az útjavítást. A település vezetése ugyanis csak az anyagot biztosítja, az asztaltozást elvégző munkásokat nem rendelnek ki.

Arról, hogy mikorra sikerül Ráckeresztúr útjait a lakók önkéntes munkája nélkül járhatóvá tenni, vagy hogy mikor lesz a településen olyan útfelújítás, amit nem mos el az első nagyobb eső, továbbra sincs információ.

Szőke Dániel

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt