Sebastian Kurz még nem tudja, kivel alakít kormányt

külföld
2017 október 15., 18:33
comments 151

A választásokat szinte biztosan megnyerő Osztrák Néppárt vezetője, Sebastian Kurz egy tévécsatornának nyilatkozott, de egyelőre nem volt hajlandó megnevezni, kik jöhetnek szóba koalíciós partnerként. Mint mondta, minderről csak akkor beszél majd, ha a szövetségi elnök felkéri a kormányalakításra.

Hozzátette, döntésükkel mindenképp megvárnák a végleges, hivatalos eredményeket. Kurz új politikai kultúrát és fair együttműködést emlegetett, de arra, miként értékelik a választás eredményeit, pár napot még biztosan várni kell. Christian Kern kancellár, az SPÖ elnöke a Der Standard szerint így foglalta össze a választások eddigi eredményeit: "Ha második vagy, akkor mindig van lehetőség fejlődni." Elismeri, hogy korábban követtek el hibákat, és hogy a szavazók akarata mindig a legfontosabb. A szociáldemokrata államtitkár, Muna Duzdar a Kleine Zeitungnak nyilatkozott, szerinte túl korai lenne bármilyen spekulációba belemenni, és bár nem nagy barátja az FPÖ-nek, nem akar semmi konkrétat mondani.

A választások jelenlegi eredménye szerint szintes biztos befutó Osztrák Néppárt kénytelen lesz koalícióra lépni, az valószínűtlen, hogy a szociáldemokratákkal fognak megegyezni, sokkal inkább elképzelhető, hogy a szélsőjobbos FPÖ-vel kezdenek majd tárgyalásokba. 

A késő este kijött előzetes eredmények szerint az Osztrák Néppárt (ÖVP) a szavazatok 31,4%-át szerezte meg, az FPÖ 27,4 százalékot, szorosan a nyomában a korábban második helyre belőtt SPÖ áll 26,7%-kal. Ez azt jelenti, a szociáldemokraták kevesebb mint egy százalékkal vannak lemaradva a szélsőjobboldali párt mögött. A Zöldek a szavazatok csupán 3,3%-át tudták megszerezni, ami nem lesz elég ahhoz, hogy bekerüljenek a parlamantbe. Az eredmények nem véglegesek, a levélszavazatok megszámlálása után, csütörtökön várhatók a hivatalos adatok.

 (via Politico)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.