Egy nap alatt több mint 10 ezren írták alá a Rómaira tervezett gátról szóló népszavazási kezdeményezést

Budapest
2017 október 17., 16:16
comments 51

Hétfőn kezdték el gyűjteni az aláírásokat, hogy a budapestiek népszavazáson mondhassanak nyilváníthassanak véleményt a Római-partra tervezett mobilgát sorsáról. Harminc nap alatt 138 ezer szignót kell összegyűjteni, hogy ki lehessen írni a referendumot. A kezdeményező Együtt és Párbeszéd kedd délutáni közlése szerint 

az első 24 órában több mint tízezer támogató aláírást gyűjtöttek össze. 

Mellettük a DK, az LMP, az MKKP, a Liberálisok, az MSZP, a MOMA és a Momentum pártok, illetve civilszervezetek, többek közt a Maradjanak a Fák a Rómain civil csoport, és a Szövetség a Római-partért állt az ügy mellett és kezdtek gyűjtésbe. 

A Római-partért tüntetők 2017 októberében
photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség

A benyújtott, a Kúria által hitelesített kérdés amúgy úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?" 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.