Milliárdos bicikliút a semmibe, amiért még az M1-es autópályát is megsüllyesztették egy kicsit

Épült Etyek és Tarján között egy kerékpárút, amiről nem lehet tudni, hogy miért is volt szükség rá. Az egész út úgy értelmetlen, ahogy van: sem a környékbeli lakóknak, sem a turistáknak nem érdekes. Soha egyetlen szervezet nem tartotta fontosnak. De legalább első blikkre nagyon olcsónak tűnik, hiszen 1,26 milliárdból 36,4 kilométer bringaút épült. 

Lehetséges lenne kilométerenként 34 millió forintért bicikliutat építeni? Ennyire bejött volna Révész Máriusz kerékpározási kormánybiztos felismerése, hogy a bicikliút olcsóbb, mint az autópálya? Nem kell aggódni, nem történt csoda, természetesen sokkal drágábban és sokkal kevesebb út épült. De először adja magát a kérdés, miért pont ide, és miét pont most?

Stratégiátlanságaitokért

Ha már milliárdos projektbe vág az állam, azt hinnénk, hogy a hivatalos hírek és honlapok tele lesznek információval vagy legalább büszke beszámolókkal. A kérdéses kerékpárút esetében sajnos nem ez a helyzet. A kormányzati honlapokon már azt sem lehet megtudni, hogy kerékpárutat mikor,  hova és miért akarnak építeni. Révész Máriusz tevékenységéről konkrétan 2,5 sort lehet fellelni, még egy elérhetőséget sem sikerült megadni.

És hogy miért és hova épül kerékpárút? Alapvetően ezt a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által készített stratégiák befolyásolhatják. Csakhogy a kormány a bürokráciacsökkentés jegyében a háttérintézményeket - köztük a KKK-t is - megszüntette (amiről aztán már belátták, hogy elég nagy kudarc volt). Ezért eltűnt a honlapja, az ott lévő szakmai anyagokkal együtt. Szerencsére megszereztük azt a tanulmányt, ami az országos kerékpárutak fejlesztéséről szól - a Tarján-Etyek bringaút ebben nem szerepel. De a lényeg itt (nem) látszik a térképen:

Az országos kerékérpárút törzshálózatGrafika: 444

Külön gond ezzel a bicikliúttal, hogy sehonnanból indul a sehovába: Etyekre még jó ideig nem vezet bicikliút, és Tarjánba sem, mindkét végpontra katapultálni kellene a bicikliseket.

Nem igazán érteni, hogy ki és miért találta ki ezt az egészet. A Fejér-megyei önkormányzat honlapján szerepel egy hír, amely szerint egy kormányhatározat 2015-ben 2,275 milliárdot adott a projektre az előző évi költségvetés maradékából.

Csakhogy egyáltalán nem szerepel ebben a kérdéses törvényben ilyen projekt, feltehetően a "területfejlesztéssel összefüggő feladatok" cím alatt rejtették el. 2016-ban aztán hoztak egy új kormányhatározatot, ebből kiderült, hogy tényleg milliárdok mennek el az Etyek-Tarján bicikliútra, és az etyeki gasztrosétányra - az átláthatatlanság jegyében azt nem adják meg, melyikre mennyi. Csak annyit tudni, hogy az első ütem 2,275 milliárdja nem lesz elég, további 1,441 milliárdot különítenek el a projekt második ütemére. (Máshol megtaláltuk, hogy 499 millió megy a gasztrosétányra)

És hogy mi van ebben a tuti projektben? Na ezt senki nem tudja: megkerestük a Fejér megyei önkormányzat embereit és a  Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács honlapján megadott kapcsolattartókat, Kovács Zoltánt és Igari Antalt.

Tőlük annyi válasz érkezett, hogy Molnár Krisztiánt, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökét keressük, aki egyben a beruházásokat lebonyolító térségi fejlesztési tanács elnöke is, de tőle semmi válasz nem jött. Révész Máriusz és az NFM is mélyen hallgat a projektről. A Vál-völgy fejlesztéséért felelős Tessely Zoltánt is megkerestük, ő sem válaszolt. 

A projektről tehát semmilyen hivatalos leírás, térkép, skicc, félmondat nincsen, a nyúlfarknyi beszámoló szerint, hogy épülni fog. Ez a kerékpáros szakmai szervezeteket is meglepte, ők sem hallottak soha semmit róla. 

Ezért csak annyit tudunk, hogy milyen szerződéseket kötöttek, amik megjelentek a Közbeszerzési Értesítőben:

  • 299 millió forintért épített kerékpáros aluljártót a Sycons Kft
  • 13,25 millió forintért végzi a projektmenedzsmentet a Heket Kft.
  • 1 milliárd 261,1 millió forintért építi a Bicske-Csabdi szakaszt az Útéppark Kft.

Tehát eddig 1 milliárd 573 forintot költöttek a bringaútra, elvileg a teljes 36,4 km-es útra. A gyakorlatban azonban erről szó sincs.

Az Etyek-Tarján név ugyanis egy óriási kamu! 

Az útnak csupán kb. 5-7 kilométeres szakasza lehet érintett a fejlesztésekben, így már rögtön 224-314 millió forint egy kilométer ára! Ha egészen Tarjánig benne van a szerződésben a kerékpárút építés, akkor a kb. 18 km-es szakasz 87 millióra jön ki - ez tűnik a reálisabbnak. A kivitelezővel  sikerült úgy megkötni a szerződést, hogy egy árva szó nem esik róla, hogy tulajdonképpen mit és hol kell megépíteni, csak szakasz számok vannak, amiket nem lehet értelmezni.

Bicske és Etyek között ugyanis nem csináltak semmi mást, mint felfestették az útra a kerékpáros piktogramokat, aminek az ég adta világon semmi értelme egy kis forgalmú mellékúton. Mondjuk a repedt, alig járható aszfalt maradt:

Piktogram van, az aszfalt még repedezettFotó: 444

Ami épült, az a bicskei szőlőhegyen egy földút aszfaltozása és Bicske szélétől Csabdi széléig egy új kerékpárút, illetve Csabdin egy kisebb szakaszon kerékpárút. Csabditól Tarjánig a mezőgazdasági földutat aszfaltozzák le, az utat már megjártak beszámolói szerint sok traktor jár erre, és az egy dolog hogy ettől saras lesz az út, de félő, hogy hamar tönkre is mehet az útpálya.

Nem csak felesleges, rossz is

A bicikliúttal azonban nem az a legnagyobb baj, hogy a stratégiai tervek ellenére készült el. Sokkal inkább az a gond, hogy ezt az utat az érintett települések lakói sem fogják használni. Pirossal berajzoltuk hol épült meg a bicikliút:

Senkinek sem jó, ahol van

Aki Bicske és Csabdi között akar biciklizni, az nem fog az új út miatt kerülni, megy továbbra is a meglévő úton. Aki pedig Etyekről indul Csabdi felé, el tudna menni az autópálya alatt egyébként is átmenő, a csillagvizsgálóhoz induló szakaszon. Zölddel jelöltük a két opciót:

Csak jobb megoldás lett volna

Akár mindkét alternatív utat megépíthették volna, ha már ragaszkodnak a felesleges projekthez, és így mindenkinek rövidebb is lett volna az út. Sőt, igazából meg is építették: az M1-es alatti, Bicske és Mány közötti út mellett ki is épült a bicikliút, és az autópálya melletti úton is felfestették a biciklis piktogramokat, így megépítették a biciklis alagút elkerülő biciklis útját!

Ahol a kisteherautó balra fordul, a bicikliút is leágazik, így megvalósult a felesleges biciklis alagút elkerülése.

Ja, és a szép bicikliút megáll a semmi közepén, a csillagvizsgálóhoz - ami sajnos csak egy rom - egy erdei ösvényen kell bemenni. Csupán 1 km-t kellett volna még megépíteni, hogy Mányig elérjen a kerékpárút, és így biztonságos út legyen a településről Bicskéig, de ez kimaradt.

Gyönyörűen kiépített bicikliút végződik a semmibenFotó: 444

Visszatérve a két alternatívához: a környékbeli települések között a kelet felőli kapcsolat lenne hasznos, a nem létező kerékpáros turistáknak pedig a nyugati. És hogy ez miért lenne így jobb? Meg lehetett volna spórolni a teljesen felesleges, a meglévő autópálya aluljárótól kb. 200 méterre épült új aluljárót, ami potom 300 millióba került.

Itt fért volna el a bicikliút, 300 milliót megtakaríthattak volna

Ha valaki autóval jár, az is megtapasztalhatja, hogy hol van a felesleges alagút, ugyanis érezhetően megsüllyedt emiatt a sztráda. Igaz, a 300 millió még mindig semmi ahhoz képest, hogy a Duna Aréna mellett a szintén teljesen felesleges, ehhez képest látványosan kevesebb anyagot és munkát igénylő híd 424 millió forintba került.

A Google térképén már látszik egyébként az építkezés:

Épül már az alagút a semmibeForrás: Google Maps

Számos egyéb probléma van a bringaútnál, például Bicskén a Lidl parkolójába vezet egy egyirányú utcába, ahonnan nem is lehet szabályosan kikeveredni:

Itt csak parkolni lehet, biciklizni nem.

A Bicske-Mány út két oldalán is vezetik az utat egy szakaszon, de éppen egy híd nem akart kiszélesedni, ezért ilyen kókler és balesetveszélyes megoldást választottak:

Előnyben vannak a hajszálvékony biciklisek

De a táblák kihelyezése sem sikerült túl tutin, Tarján felé itt igazából balra, és nem egyenesen kellene menni:

Eltévedni könnyű a nagy forgatagban

Ha már a helyi turizmust akarták fejleszteni, akkor sokkal nagyobb gond, hogy hogyan jut el bárki is biciklivel Etyek környékére? Jelenleg Budaörs után csak a javarészt 2x2 sávos 1-es számú főúton lehet Biatorbágyig tekerni, ami sokak kedvét szegheti, családostul, gyerekkel azért nem érdemes erre indulni.

Pedig lenne egy pofonegyszerű, olcsó, turisztikailag látványos megoldás, amivel nem is foglalkozott a kormányzat, Tessely Zoltán, a térség fejlesztéséért felelős vezető még csak nem is reagált rá. A Budapest-Tatabánya közti 1-es vasútvonal felújítása után a régi vasúti töltés üresen maradt, itt széles, kevés emelkedővel tarkított kerékpárutat lehetne építeni, ami áthaladhatna a híres biai viadukton is. A tervről készült egy honlap is. Nem mellékesen egy ilyen fejlesztés Biatorbágy és Törökbálint felől akár napi ingázásra is lehetőséget adna a fővárosba.

Legalább a borászok jól járnak!

Vannak persze elvitathatatlan előnyei is a projektnek. A bicskei szőlőhegyen ugyanis a tulajdonosok végre aszfaltos utat kaptak, mert a bringaút egyben autók számára is készült. Így ha biciklis előreláthatólag nem is fog nagyon erre tekerni, legalább a helyiek gyorsabban kiérnek a borospincékbe. 

Azért itt is jutott üröm az örömbe: Bicskéről ugyanis a kutya se fog a szőlőhegyre az új, kijelölt bicikliúton kitekerni, továbbra is ezt a jóval rövidebb, de sáros utat fogják a bringások és gyalogosok használni, amit a képen látható úriember:

Ő volt az egyetlen biciklis közel és távol, de nem a milliárdos utat választotta

Ami pedig igazán morbiddá teszi az egész fejlesztést, hogy Magyarországon ritkán látott jó minőségben készült el az aszfalt.

A minőség tuti és a forgalomban sem fog tönkremenni

Elvezet a bringaút például amellett a telek mellett, ahova egy soha fel nem épült tápszergyárat terveztek Bicskén. A néhány lukra aztán 558 millió forint uniós pénzt zsebeltek be a fejlesztők, itt például biciklis pihenőhelyet is lehetne létesíteni a magyar találékonyság számára.

Végezetül pedig egy videó, milyen érzés egy teljesen felesleges, 300 milliós alagútban áttekerni:

Szerző: Bucsky Péter

;