A szokásos ruhám fölé felhúztam a vékony, fekete, vízhatlan horgásznadrágomat és a 60000000 milliméternyi eső nyomását is elviselő, lélegző pecáskabátot, megcsókoltam a gyerekeket meg az Imolát, megígértettem velük, hogy ha én már nem leszek, akkor is gondját viselik a két tacskókölyöknek, a macskának és a teknősnek, aztán felültem a motorra és elindultam életem legveszélyesebb vállalkozására: dacolva a legkeményebbeket, vagyis a magyar civil ellenzéket is lebénítő gyilkos ítéletidővel, megpróbáltam eljutni Orbán miniszterelnök október 23-i beszédére a Terror Házához.

Már a Margit körúton is megfagyott és vízbe fúlt városlakók tetemei hevertek szerteszét, a Mechwart-ligetnél pedig úgy kellett elkapnom a fejem, hogy ne találjon telibe egy, az irtózatos szélvihar által felkapott babakocsi, de az igazi horror a Margit-hídra felhajtva tárult elém, pedig az égből lezúduló esőfalon át alig 40-50 centire, ha elláttam. A négyeshatos megállójában két jegesmedve maracangolt egy európai értelemben vett szociáldemokratát. A szigeti lehajtónál lassítanom kellett, hogy megbizonyosodhassak arról, jól látok-e. Sajnos igen: tényleg Gulyás Márton volt az, aki utolsó erejével még egy kicsit kapaszkodott az őt kétségbeesetten tartó aktivista kezébe, aztán “magatokat mentsétek!” kiáltással elengedte és hagyta, hogy a hídon is átcsapó áradat magával ragadja.

Hát igen, az esővel sajnos nem lehet viccelni.

Túl a piros riasztáson

Amikor az Oktogonnál leállítottam a motort, hogy bevessem magam a legkeményebb Orbán-rajongók közé, már épp hogy csak szemerkélt. Az időjáráshoz képest sokan voltunk, amúgy kevesen, de ez most kifejezetten nem volt baj. Két dologra voltam ugyanis kiváncsi: 

• ki az, aki ilyen időben is elzarándokol az Andrássy útra egy Orbán-beszéd kedvéért,
  
• és hogyan oldja meg Orbán azt a problémát, hogy moszkovita politikusként kell emlékbeszédet mondania egy oroszok és moszkovita magyarok ellen kirobbant forradalom napján.
  

Az első kérdésre gyorsan választ kaptam: a szokásosnál kevesebb lengyel - talán odáig is elért már a hír, hogy Orbán a lengyelek örök ellenségének leghűbb európai szövetségese -, a szokásosnál kevesebb (de még mindig a tömeg többségét kitevő) nyugdíjas, és a megszokottnál értelemszerűen valamivel több fiatal és középkorú rajongó.

Az eső sajnos a cosplay műfajban utazó Orbán-fanok ellensége, így mindössze egy egyenruhás öregcserkészt láttam, a szokásos huszárok és ősmagyarok vagy otthon maradtak, vagy elfödte a lényeget az esőkabát.

link Forrás

A gyülekező tömeget stílszerűbben nem is lehetett volna hevíteni: a hangszórókból a Kádár-rendszer emblematikus sztárjaitól, a Záray-Vámosi házaspártól szólt az A mi utcánk (csoda, hogy nem dobáltak ingyen farhátat a tömegbe), utána meg a a Blueberry Hill.

A tömegben álldogálva még világosabbá vált, mekkora ökörséget követett el a Közös Ország azzal, hogy a piros esőriasztástól érthetetlen módon berezelve lefújta a nagygyűlését. Esőben álldogálva ugyanis semeddig se látni az ernyőktől, ezért az ember előbb-utóbb beszélgetni kezd a szomszédaival, az ázottbirkanyáj-hangulattal keveredő közös nedvességélmény pedig a legjobb csapatépítő. 

14:54-kor DJ Fidesz berakta a Magyarország Halszagút. Figyeltem, de erre még a legodaadóbb orbánista nénik szája sem mozdult meg. 

Együtt ázva tökéletesen lehetett érezni, hogy mi a Fidesz-nagygyűlések sikerének a titka: a tömeg ezekre pont úgy jár, mint a vasárnapi misére. Az ember eljön, hogy hasonszőrűek között legyen, a műsorra a legtöbbször alig figyel oda és az sem biztos, hogy egyáltalán hisz-e a Megváltóban, a lényeg, hogy fel lehet szépen öltözni, kicsit megmutatni magunkat, kicsit trécselni, és drukkolni, hogy jó legyen a szentbeszéd, bár az se baj, ha unalmas, mert akkor szépen elszendereg az ember.

További párhuzam, hogy az elhangzottaknak pont annyi köze van a valósághoz, mint a Bibliának.

Vissza az általánosba

Hamar kiderült azonban, hogy most mégsem mise lesz, hanem általános iskolai ünnepség, a közönség átlagéletkorához igazodva a Kádár-kori fajtából. 

Az ünnepség a szovjet tank által agyonlőtt forradalmár költő-sportoló Gérecz Attiláról szóló, hangjáték stílusú felolvasószínházi blokkal indult. Olyan volt ott állni, mintha valami fura álomban lettem volna: újra áltis vagyok, ott tipródunk az udvaron a Kun Béla Úttörőcsapat többi tagjaival, hallgatjuk, ahogy a színjátszósok előadják Kun Béla kiszabadítását a börtönből, és várjuk az igazgató beszédét, csak valahogy közben mindenki 70 éves lett. 

Nem baj, legalább előjött az áltis ünnepségeken kifejlesztett szuperképességem, az állva alvás. 

A kormányünnepség eleje furcsán búvalbaszott hangulatú volt: aki nem tudta, az ki nem találta volna, hogy mi most éppen azt ünnepeljük, hogy párezer elképesztően bátor budapesti civil fogta magát, és néhány benzines palack és kisebb kézifegyver segítségével két hétre elkergette innen a világ második legerősebb, a Föld területének egyhatodát uralma alatt tartó hadseregét. Olyan volt az egész, mintha nem október 23-i , hanem november 4-i ünnepségen lettünk volna.

Szó ami szó - gondoltam - elég nehéz lehet 2017-ben fideszesként azt kommunikálni, hogy milyen bátran odapörköltünk a ruszkiknak meg a moszkovita magyar politikusoknak. 

Az első szónok Schmidt Mária milliárdos NER-bárónő volt. Őt a környékemen álló egyetlen Orbán-fanatikus sem tapsolta meg, amikor beharangozták. Ő játszotta az unalmas töritanárnőt, akinek valószínűleg egy 17 éves, töriből hármas diákja írta a beszédét, ezért mondhatta azt, hogy “Molotov-palack”. Schmidt ismeretlen okokból a kommunisták mellett kirohanást intézett a szelfik és a posztok ellen is, pedig ő maga is híres kormányzati blogger. A diákok közül rajtam kívül senki sem értékelte a tanárnő ironikus humorát, amikor a mániákusan elmúltXévező és sorosozó, az Európai Kalifátus megalapítását kábé 2018-ra tevő kormányzat oszlopaként azt mondta, hogy “nem kesergünk a múlton és nem szorongunk a jövő miatt”. 

Schmidt a beszéde kétharmadában ezzel együtt a Terror Házát kaserolta.

Végre a lényeg

Én úgy éreztem, hogy már 3-4 óra telt el, de Orbán Viktor igazából pont 15:30-kor lépett a mikrofon mögé. 

A helyszínen tökéletesen lehetett érezni, hogy igazából 3 különböző beszédet illesztett egymás mögé. Nyitásnak elmondott egy teljesen korrekt, minden ízében vállalható 56-os szónoklatot. Ebben nem volt egy fia brüsszelezés vagy sorosozás sem. Ez ennek megfelelően hidegen is hagyta a közönséget, pedig tényleg a hardcore rajongók voltak csak jelen. 

Ettől Trollbán Viktor annyira felbátorodott, hogy a beszéd 56-os blokkjának végére beletrollkodott egy Dózsa László-felmagasztalást, Nagy Imrével azonos polcra helyezve az 56-ban 13 éves, a forradalmi szerepéről látványosan összevissza hazudozó színészt. De a közönsége persze ezt is egy mukkanás nélkül kajálta be tőle. 

Utána előadott egy, a nagy világmozgásokat elemző, tusványosi jellegű blokkot. Itt már beindult a közönség. Egyszerre volt vicces és dermesztő, hogy amikor a mester nevek említése nélkül arról értekezett, hogy létezik egy erő, ami egyszínűvé akarja tenni Európát, a körülöttem állók tömegével kezdték félhangosan suttogni, hogy SOROS, SOROS. Aki csak úgy felszínesen szokta eldurrogtatni az “agymosás” kifejezést, az ezentúl járjon Orbán-népgyűlésekre és szégyellje el magát!

A harmadik blokkban Orbán virtigli választási beszédet mondott, méghozzá fura módon nem a Fidesz, hanem a Jobbik vezetőjének választási beszédét. Volt itt a muszlimokat lecigányozó szkinhedkulturális utalás - “Magyaroszág migránsmentes övezet” -, csendőrhumorral előadott európázás - “Homo brüsszelicus” - és kamu, álkatonás keménykedés azon hallgatóknak szánva, akik még nem éltek 89-ben - “a szovjet csapatokat kiparancsoltuk”. Itt az volt a legtréfásabb, amikor Orbán úgy durrantott el egy Star Wars-os utalást - sose becsüljük le a sötét oldal erejét - , hogy a szövegírója láthatólag nevetésre és tapsra számított, csakhogy a tömegből az újságírókon kívül senki se látta a Csillagok háborúját. 

A beszéd után következett a mostanában elmaradhatatlan rituálé: a hangosítás kikapcsolása után a hallgatóság férfi tagjai elkezdtek hangosan szájkaratézni, veréssel fenyegetve az Oktogonon sípoló Orbán-ellenes tüntetőket. Csakhogy most olyan hosszan tartott az ünnepség, hogy a nebulók egy részének tényleg szüksége lett egy kis testmozgásra, így a nénik és bácsik egy része a térre érve nagy meglepetésemre tényleg rátámadt arra a 6-11 csöveskülsejű ellentüntetőre, akik a Burger King magasságában sípoltak. 

De mivel az igazgató bácsi már nem volt jelen, hogy intőt vagy dicséretet adjon azoknak, akik egy piros pont reményében még le is köpték a más véleményt hangoztatókat, a nebulók inkább gyorsan hazamentek, hogy jövő tavaszig legyen idejük gyakorlni az ikszelést.