Súlyos videóösszecsapások zajlanak a Nagy-Kevély lábánál.
Kedden posztolta ki a polgármester, hogy a fideszes politikus is ünnepi beszédet mond. Kizárólag olyan kommenteket kapott, amelyek kritizálták a döntést.
Tűzijáték, olcsó sör, lezárások.
Állami iskolák igazgatói és Azbej Tristan is aggódik, hogy Pion István költő egy slam poetry-előadása illetlen gondolatokkal terhelte meg a tanulóifjúságot.
Pedig a féléves magyar EU-elnökség is közeleg.
Ők ketten lettek volna a forradalom két legnagyobb hőse?
De 22-én is csak két miniszterhelyettes beszél. Az állami honlapon a tavalyi programot találni, Orbánt idén Veszprémben rejtik el.
Erdogan érkezése miatt valószínűleg nőni fog a lezárások száma.
Két ember meghalt.
A negyedikes kis Petőfik azonnal tiltakozni kezdtek és petíciót írtak. Ez valóban az Élet Iskolája.
Ma az a bátorság Európában, hogy kimondjuk, mi békét akarunk - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter az állami ünnepségen.
Ez bizony a március 15-i élő közvetítésünk.
A Napunk szerint diplomáciai bénázás állhat a háttérben.
Az október 16-ai ünnepségen az író is részt vesz.
A polgármester szerint az egy órás parádézás teljesen lebénította volna a várost.