Közadakozásból épült, de a Kossuth térről kidobták és már el is felejtette mindenki

Budapest
2017 október 24., 07:41

Egyetlen egy koszorú. Ennyi volt október 23-án délben a Forradalom Lángja lábánál. 

Ez volt az az emlékmű, amit számos ország vezetője, köztük még Vlagyimir Putyin is megkoszorúzott, amíg még a Kossuth téren állt. 

photo_camera Putyin és Gyurcsány a Forrafalom Lángjánál 2006-ban Fotó: Zhukov Sergey

Az emlékmű felállítását még az 56-os tevékenysége miatt halálra ítélt, a börtönből az 1963-as amnesztiával szabadult Göncz Árpád kezdeményezte köztársasági elnökként. A forradalom 40. évfordulójára készült el, de nem volt már ez sem egyszerű menet. A Horn-kormány ugyanis anyagilag nem állt az ötlet mögé. Göncz Árpád közakadozást szervezett, Demszky Gábor főpolgármester 1,2 millió forintot adott a tervezésre, kérésére több kerület is hozzájárult az emlékműállítás költségeihez.

Lugossy Mária alkotása aztán 1996-ban elkészült, 2012-ig minden évben jelképesen fellobbantották a forradalmat szimbolizáló lángot, fideszes politikusok is, senkinek nem volt problémja az emlékművel. De a Kossuth tér átalakításakor elszállították, és arra hivatkoza, hogy nem illik bele abba az elképzelésbe, hogy visszaállítják a tér 1944 előtti képzőművészeti arculatát, már nem is került vissza. Mécs Imre – szintén 56-os halálraítélt – találta meg egy Budapesthez közeli kőfaragó üzemben, elemekre szedve. A hivatalos válasz szerint csak javításon esett át, de amikor Mécs azt kérte, hogy helyezzék vissza a munkálatok elvégzése után a Kossuth térre, Kövér László házelnök jelezte, hogy keressenek más helyszínt. 

Végül az Országgyűlés Hivatala, a Főváros, a II. kerületi önkrományzat és a Terror Háza képviselői döntöttek. Felmerült a Bem tér, ami még megfelelő lett volna, kapcsolódik is 1956-hoz, nem is volt ott a forradalomra emlékeztető alkotás. De oda inkább elhelyeztek egy emlékkövet 3,8 millió forintért. 

A Forradalom Lángja pedig a Nagy Imre téri kutyafuttató melletti sarokba került. Úgy döntöttek a Fő utcánál lévő helyszín mellett, hogy az előterjesztésben szerepelt egy képzőművészeti szakértői vélemény, ami szerint: „eredetileg fontos szempont volt a Kossuth téri helyszín, a harmadik köztársaság megszületését az 1956-os forradalom és szabadságharcból levezetve”.

Az új helyszín teljesen nyilvánvalóan alkalmatlan erre. Nagyon kicsi a hely, már pár tucat ember is csak a Fő utcán tudna ácsorogni. Ahogy ez kiderült rögtön az első megemlékezesen, tavaly. 

Tavaly, az emlékmű új helyszínének felavatásán.
photo_camera Tavaly, az emlékmű új helyszínének felavatásán a Fő utcán álltak az emberek. Fotó: budapest.hu

Mert ekkor még, jelképesen kiállva a szobor új helyszíne mellett, Tarlós István főpolgármester itt tartott beszédet. 

link Forrás

Ahhoz képest, hogy Tarlós arról beszélt, hogy a forradalom lángjának megőrzése a forradalmárok utódainak a feladata, és ez az obeliszk ennek a jelképe, mostanra, az új helyszínen már teljes feledésbe merült az emlékmű. Nagyjából Nagy Imre emlékének halványításával együtt. 

Idén az emlékművet már minden párt és politikus elkerülte. A II. kerület, amely befogadta a szobrot, inkább a Széna térre, a Mammuthoz szervezte a megemlékezését, ott mondott beszédet Láng Zsolt polgármester, Varga Mihály és Gulyás Gergely is. Az MSZP - amelyik tiltakozott, hogy száműzték a szobrot a Kossuth térről - a Nagy Imre Házhoz, a II. kerületi Orsó utcába ment. A Liberális Párt– amelytől talán nem áll távol Göncz Árpád öröksége – a Rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában emlékezett. A Momentum jutott a legközelebb, a Bem térig, de a Forradalom Lángjához nem ugrottak át. Ellenzéki közös koszorúzás a Kossuth térhez közeli Vértanúk terén, a Nagy Imre szobornál volt. Nincs hír arról, hogy Tarlós István hol emlékezett 1956-ra, itt biztos nem.

Az egyetlen egy koszorút, ami délig került oda, nem párt és nem politikus helyezte el, hanem az I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium 9. b osztálya. 

Este visszamentem, megnéztem, hátha a már hazajáró Vlagyimir Putyin, esetleg valamelyik párt kerületi szervezete, az önkormányzat vagy legalább a környékbeliek letettek egy virágot vagy egy mécsest. De senki nem talált rá a Forradalom Lángjára. Azok sem, akik adtak pénzt a felállítására. Ahogy Tarlós István is elkerülte már. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.