Irodát nyitott Rómában az MNB

politika
2017 október 27., 06:44
comments 48

A "nemzetközi pénzügyi jelenlétet és a kapcsolattartást" szolgálja, hogy az MNB irodát nyitott Olaszország fővárosában, Rómában, talált jól hangzó indokot a római iroda megnyitására az iroda megnyitóján Windisch László, az MNB alelnöke.

Windisch szerint az új iroda "a Földközi-tenger egész nyugati térségét lefedi", ami akár azt is jelentheti, hogy hamarosan egy másik irodát is meg kell nyitni, amely lefedhetné a Földközi-tenger keleti térségét. Én például úgy hallottam, hogy Athén elég szép város, és ott is tök jó az idő. De ilyesmiről itt még konkrétan nem volt szó.

"Most az a cél, hogy ne veszítsük el, amit a krízist követően építettünk" - emelte ki Giovanni Sabatini, az Olasz Bankszövetség vezérigazgatójának nyilatkozatából az MTI. A mondatot a kontextusból is sikerült kiemelni, így fogalmam sincs, hogy Sabatini mire gondolhatott.

Az MNB római irodáját Badics Eszter vezetheti. A jegybank ezen kívül még két európai és egy New York-i irodát is fenntart.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.