30 milliárd dolláros energiaügyi megállapodást írt alá Irán és Oroszország

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Oroszország és Irán vezetői megállapodtak arról, hogy együttműködnek „stratégiai fontosságú” energetikai ügyekben. Az államközi szerződés 30 milliárd dollárnyi üzletet fed le, és nyertesei között van az orosz Gazprom és a Rosznyefty is.

Az Irán elleni nemzetközi szankciók enyhítésekor Obama elnök azt remélte, hogy nyugati cégek törhetnek majd így be az iráni energetikai szektorba, ezzel megindítva Irán nyugati integrációját. Most azonban, ahogy Donald Trump megválasztása óta Obama iráni megállapodásának szinte minden pontja alapjaiban kérdőjeleződött meg, már látszik, hogy az iráni energiaszektor legjobb megállapodásait inkább orosz, mint nyugati cégek csípik meg.

Irán közben küzd azért, hogy nyugati cégekkel is kössön megállapodásokat, ezzel bizonyítva, hogy a Trump-adminisztráció Irán-ellenessége nem feltétlenül ijesztette el a nyugati tőkét, ebből a törekvésből azonban eddig csak a Royal Dutch Shell tudott profitálni, és ez a cég sem túl nagy mértékben. A kínai és orosz cégek közben igyekeznek benyomulni az iráni piacra.

A mostani megállapodás lényegében arról szól, hogy Irán gazdag olaj- és házmezőit az orosz cégek közreműködésével fejlesztik majd. (Financial Times)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.