Miután 2016-ban eldőlt, hogy a hatóságok megadják Paks II környezetvédelmi engedélyét, a Greenpeace Magyarország és az Energiaklub fellebbezést nyújtott be. A két szervezet szerint a kiadott engedély alapjául szolgáló környezeti hatástanulmány egy sor fontos kérdést nem tisztázott: nem derült ki belőle, hol tárolnák véglegesen a kiégett fűtőelemeket, ahogy az sem, hogy az erőmű hőtermelése hogyan hathat a Duna élővilágára. 

Miután a két civil szervezet fellebbezését a hatóságok elutasították, bírósághoz fordultak, itt viszont formai hibára hivatkozva dobták vissza a beadványukat.

Az Energiaklubnál úgy látják, hogy a bíróság kifejezetten méltánytalanul járt el ügyükben, ráadásul az eljárás során jogszabálysértések is történtek, ezért Strasbourgba viszik az ügyet.

 Erről az Energiaklub szakmai igazgatója, Fülöp Orsolya beszélt nekünk. 

Paks II környezetvédelmi engedélyezési eljárása több mint másfél éven át tartott, a kivitelező projektcégnek, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-nek ekkor kellett megválaszolnia a felmerülő környezetvédelmi kérdéseket, illetve benyújtania a vonatkozó hatástanulmányokat. Az eljárásba, mint környezetvédelmi szervezetek, ügyfélként bekapcsolódott a Greenpeace és az Energiaklub is, így lehetőségük volt betekinteni a szakmai anyagokba. 

Ennek köszönhetően látták, hogy milyen kérdések nem merültek fel egyáltalán az eljárás során, erre hivatkozva adtak be fellebbezést a kiadott engedély ellen. 

A legfőbb problémájuk, hogy sem a környezetvédelmi engedély, sem az azt megalapozó tanulmány nem mond semmilyen konkrétumot arról, hogy mit fognak majd kezdeni a kiégett fűtőelemekkel. A radioaktív hulladék kezelése az egész világon problémát jelent, sehol nem sikerült még megfelelő biztonságos megoldást találni. Fülöp szerint a Paks II tervei alapján Magyarország most felépítene egy új atomerőművet, ami működne 60-80 évig, úgy, hogy fogalmunk sincs róla, mit kezdünk utána a visszamaradó radioaktív hulladékkal. 

Fülöp Orsolya elmondása szerint az engedélyezési eljárásban a beruházó végig azt bizonygatja, hogy azt ugyan sikerült megérvelni, hogy ez a lépés a hatályos jogszabályokkal összhangban van, de attól még, hogy ez paragrafusok szintjén esetleg kimutatható, társadalmilag elfogadhatatlan, hogy senkinek ötlete sincs, mit fogunk kezdeni a súlyosan szennyező hulladéktömeggel. Az atomipar és/vagy a kormány ugyan terjeszt egy közkeletű demagóg mítoszt, hogy a fűtőelemeket visszaküldhetjük majd Oroszországba, de a jelenlegi hatályos orosz jogszabályok határozottan tiltják ezt.

A két szervezetnek egy további komoly problémája volt az engedélyezéssel, hogy nem hangoztak el egyértelmű válaszok arról, hogyan fogja megváltoztatni a Duna vízminőségét az új erőmű. A II-es blokk működéséhez folyamatos hűtővíz kell majd, miközben eresztik is majd vissza a forró vizet a Dunába, és nem is sejteni, hogy ez milyen hatással lesz majd a vízminőségre. Szintén nem kapunk választ arra tudni arról semmit, hogy az esetleges nyári alacsony vízállás árapályok esetén milyen biztonsági kockázata lehet annak, ha egyszerűen nem lesz elég víz a Dunában, amellyel az atomerőművet hűteni lehetne.

Hiába tiltakoztak

A két környezetvédelmi szervezet e hiányosságok miatt fordult előbb a hatóságokhoz, majd a bírósághoz, de mindenhonnan lepattantak. A bírságról ráadásul egy olyan formai ok miatt, melyet gyakorló jogászok elmondása szerint más esetekben nem szoktak ilyen szigorúan értelmezni. 

A fellebbezés úgy nézett ki, hogy a bíróságnak címzett keresetüket be kellett rakni egy másik borítékba, amit annak a hatóságnak kellett elküldeniük, ahol az engedélyezési eljárás zajlott. Ez ebben az esetben elsőfokon a Baranya Megyei Kormányhivatal, másodfokon pedig a Pest Megyei Kormányhivatal volt. 

És a civil szervezetek képviselői ezt a fellebbezést végül a Pest Megyei Kormányhivatalhoz címezték, holott a baranyaihoz kellett volna. 

Azaz nem rossz hatóságnak, csak rossz kirendeltségbe küldték, ahol viszont ahelyett, hogy egyszerűen továbbküldték volna, elindítottak egy teljesen felesleges eljárást, aminek köszönhetően a bírósághoz már csak az előírt határidőnél később futott be, így elutasították a fellebbezést. 

Mint Fülöp elmondta, totális káosz uralkodik a közigazgatásban, ami még a benne dolgozóknak is zavaros. A téves cím észlelése után, ahogy a két szervezetnél rájöttek a hibára, azonnal beadtak egy igazolási kérelmet, és a hazai joggyakorlatban ezeket a bíróságok általában méltányossággal be szokták fogadni. A civil szervezetek jogászai is meglepődve fogadták az elutasító ítéletet, számos hasonló, rossz címzéses eset szokott előfordulni sokkal kisebb társadalmi relevanciájú ügyeknél is, és a gyakorlat jellemzően az, hogy a bíróságok elfogadják az igazolási kérelmeket.

Az Energiaklub jogászai ráadásul úgy látják, hogy az eljárás során, míg a hatóságoktól a bíróságig ért a fellebbezésük, több konkrét jogszabálysértés is történt, ezekre hivatkozva fordulnak Strasbourghoz.

Az eljárás során például ugyanis egy ponton az eredetileg illetékes Szekszárdi Bíróság bírái elfogultságot jelentettek be, és kérték, hogy helyezzék át máshova az ügyet, így került a Pécsi Bíróságra. A Kúria azonban nem tartotta be a törvényben előírt szabályokat, és a változtatásról nem értesítették a fellebbezést benyújtó civil szervezeteket: azt, hogy másik bíróságra került az ügyük, csak az igazolási kérelmet elutasító végzés kiküldésével együtt közölték velük. Pedig a jogszabályok szerint az ügyfeleknek joguk lett volna az új bíróság kijelölés során indítványokat tenni.

Az Energiaklubnál abban bíznak, hogy ha a strasbourgi bíróság méltányolni fogja az érveiket, akkor elrendelhetik a bírósági szakaszban megismételt új eljárás lehetőségét is, azaz végre bíróság előtt is lehetne arról beszélni, rendben van-e, hogy ilyen súlyos környezetvédelmi kérdésekre nincs válasza Paks II kivitelezőinek.