Hiába bukott meg a nemzetbiztonsági átvilágításon, Semjén és Áder körül még ezután is ott sündöröghetett Zaid Naffa

bűnügy
2017 november 09., 09:49
comments 40

A Terrorelhárítási Központ tavaly év elején világította át Jordánia magyarországi tiszteletbeli konzulját, Zaid Naffát, aki a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaonnal együtt folyamodott magyar állampolgárságért. A TEK Naffa esetében kockázatot tárt fel, aki így 2016 március 2-án megbukott az átvilágításon. A pontos dátum azért érdekes, mert a Magyar Nemzet most két olyan fotót ásott elő, amin Naffa Semjén Zsolt miniszterlenök-helyettessel, illetve Áder János köztársasági elnökkel látható, és mindkét fénykép már azután készült, hogy hivatalosan lehetett tudni, hogy valami nincs rendben Naffával.

A magyar államot egyébként annyira nem zavarta, hogy Naffa kockázatot jelent, a külügy például vidáman bérli tőle az ammáni magyar nagykövetség épületét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.