Bahrein szerint Irán áll a legfőbb olajvezetékük elleni támadás mögött

külföld
2017 november 12., 08:39
comments 31

Bahrein azzal gyanúsította meg Iránt, hogy ő áll a legfőbb olajvezetéke elleni péntek éjjeli támadás mögött, az iszlám köztársaság vasárnap tagadta a vádakat. Bahram Gaszemi iráni külügyi szóvivő "alaptalannak és hamisnak" nevezte a bahreini hatóságok gyanúját, és visszautasította "gyerekes vádaskodásukat".

Sejk Rasíd bin Abdullah al-Kalifa bahreini belügyminiszter szombaton azt mondta, hogy a bahreini főváros, el-Manáma közelében történt robbanást "az Iránnal közvetlenül kapcsolatban álló és parancsait végrehajtó terroristák" követték el.

Bahrein külügyminisztere, Halíd bin Ahmed al-Kalifa is az iszlám köztársaságot vádolta a terrorcselekménynek minősített támadás elkövetésével, amelynek célja szerinte az volt, hogy "megfélemlítse az állampolgárokat, és kárt okozzon a világ olajiparának".

Péntek éjjel robbanás történt a bahreini fővárostól 15 kilométerre délre található síita falu, Buri szomszédságában. Egyelőre senki sem jelentkezett az állami olajvállalat Szaúd-Arábiából érkező nyersolajat szállító vezetékét ért támadás elkövetőjeként. A hatóságok sem mondták el, hogy pontosan kiket gyanúsítanak, csak annyit közöltek: a nyomozás első eredményei alapján szándékos tettről van szó. A robbanás autókat és épületeket rongált meg, a tűzoltók ideiglenesen kitelepítették a környékbeli lakosokat.

A támadást követően Szaúd-Arábia jelezte, hogy felfüggeszti az olajszállítást a szomszédos Bahreinbe. A bahreini olajvállalat vasárnap közölte, hogy sikerült helyreállítania a megrongálódott vezetéket. A szigetország a szaúdi-bahreini osztott tulajdonban lévő Abu Szafa olajmezőről kapja a nyersolajat egy napi 230 ezer hordó kapacitású vezetéken keresztül.

A síita többségű Bahreint egy szunnita uralkodóház vezeti, amely korábban többször vádolta meg Iránt azzal, hogy elégedetlenséget szít a reformokat követelő síita lakosság körében. A 2011-es zavargásokat követően el-Manánama számos Irán által kiképzett sejtet derített fel, amelyek a hatóságok szerint szabotázsakciókra készültek az országban. (MTI, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.