Feladta magát mind a négy körözött fradista

bűnügy
2017 november 15., 20:16
comments 60

Másfél hete a stadionba 3 és fél év tüntető távolmaradás után visszatérő ultrák alaposan helybenhagyták a kubatovista (értsd: a vénaszkennerezés dacára is meccsre járó) front két tagját, egyikük súlyosan, másikuk könnyebben sérült. Valóságos tömegverekedés zajlott a stadionban a „régi” és az „új” mag között, amiről videófelvételek is készültek.

Azóta összesen 20 személyt gyanúsít a rendőrség a Groupama Arénában történt rendbontással összefüggésben, aminek hátteréről itt írtunk részletesen.

A rendőrség az eset másnapján, november 5-én két férfit már gyanúsítottként kihallgatott és indítványozta előzetes letartóztatásukat. További 18 személyt azonosítottak be, közülük 14-et most kedden elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak. A maradék négy elkövető ellen körözést adtak ki a rendőrök, de nem kellett sokat várni rájuk, mert szerdán végül mindannyian feladták magukat. A rendőrök kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Kubatov Gábort, a Ferencváros elnökét ma sikerült elérnünk az ügyben. A fideszes sportvezető korábban azt nyilatkozta, megállapodtak a szurkolói csoportokkal arról, hogy béke lesz. Most azt mondta, várják a vizsgálatok eredményét. Szerinte a randalírozó mag miatt nem lehet büntetni akár 20 ezer embert. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.