Az ügyészség szerint nem stimmel a visszatérő Fradi-tábor sztorija a késelésről

Együtt nézték meg a Groupama Arénában történt szombati, lincselést idéző verekedésről készül felvételeket a Ferencváros és a stadionba visszatérő ultrák vezetői. Hogy mire jutottak, az a klub csütörtöki közleményéből nem derül ki, csak annyi, hogy:

„A felvételek átnézése után az FTC és a szurkolói csoportok vezetői abban állapodtak meg, hogy mindent megtesznek azért, hogy valamennyi rendbontót - tekintet nélkül a résztvevők személyére - beazonosítsák és kitiltsák.”

Nagyon úgy tűnik, hogy a Kubatov Gábor klubelnök és a stadion 3,5 évig bojkottáló szurkolók közötti október végi megállapodás a verekedés ellenére érvényben marad. Legalábbis ez is szerepel a közleményben:

„A felek a korábbi megállapodásukat továbbra is érvényesnek tekintik és elkötelezettek abban, hogy soha többé ne legyen a stadionban olyan erőszakos cselekmény, amely összefüggésbe hozható a Fradival.”

Ugyanezt a szöveget adta ki a szurkolók közös csoportja.

A nyikorgó liberális újságírókról

„A stadionnak nincs olyan pontja, amit kamera ne látna.” Ezt Kubatov Gábor, a Fradi elnöke mondta azon az október 25-i sajtótájékoztatón, ahol bejelentették Kubatov a és az ultrák nagy békülését. Ahhoz képest, hogy milyen üzengetés ment évekig, nagyon barátságos volt a hangulat még akkor.

Sok minden szóba került, mit kiabálhatnak majd a stadionba 3,5 év után visszatérő ultrák, a politikusokat például nem szidhatják, csak Kubatovot, de őt is kizárólag a Fradi elnökeként, nem a Fidesz alelnökeként. 

Kubatov még a nyikorgó liberális újságíróknak is beszólt:

Arról viszont pont nem esett szó, hogy hogyan oldják meg a 3,5 év után visszatérő tábor, és a Kubatov rendrakási csodafegyverét, a vénaszkennert elfogadó szurkolók, vagy legalábbis az őket szervezni igyekvő Bonyha nevű előénekes közötti fesztültséget. 

Pedig pont az lett a legfontosabb kérdése a múlt szombati tömegverekedésnek, hogy milyen felelősség terheli azért a Fradi vezetését, a biztonságiakat, a visszatérő tábort, illetve a hirtelen ejtett kubatovista vezérszurkolót, akit véresre vertek több tucatnyian. 

Hogy feszültség van a visszatérő tábor és a kubatovista drukkereket irányító Bonyha között, az korábban is nyilvánvaló volt, a távolmardók egyértelműen árulónak tartották Bonyhát és többször is gúnyolták a Fradi-meccseken produkált, erőtlen szurkolást. Hamberger Ádám, a hosszú bojkottot tartó Fradi-tábor vezetője a meccs előtt egy interjúban is elég egyértelművé tette, hogy Bonyha innentől kezdve elveszítette a vezető szerepét. A véresre verése azért ebben nem volt benne.

Az első hírek arról szóltak, hogy Bonyha kereste a bajt, amikor felbukkant az visszatérő ultrák között, kést rántott, nem is egyet, mire összeverték. Ezt közölte a Kubatovval sokáig haragban álló csoportokat tömörítő Szurkolók Személyiségi Jog Nélkül is:

„Ahogy arról már a médiából értesülhettek, a Debrecen elleni mérkőzésen, a hazai szektorok mögött, az eddig bojkottáló szurkolói csoportoktól egyértelműen elkülöníthető szurkoló, összetűzésbe került szurkolótársaival, akik közül 3 embert a nála lévő 2db késsel(!) súlyosan megsebesített.

Egyetértünk azzal, hogy ilyen eseteknek nincs helyük a stadionokban és elhatárolódunk minden ilyen cselekedettől.”

Különböző facebookos posztok alatt megszólaló szemtanúk hol ezt a narratívát erősítették, hol arról számoltak be, hogy egy több tízfős csoport - annak érdekében, hogy megtévesszék a kamerákat - a lépcsőn átöltöztek, eltakarták az arcukat és felálltak verekedni. Ami pedig arról utal, hogy ott a stadionban akartak leszámolni az addigi vezérszurkolóval.

Az teljesen véletlenül, a Digi Sport vágóképéről derült ki, hogy Bonyha nem a vénaszkenneres kapukon, hanem oldalt mehetett be a stadionba. 

A Lipcsei-mezes szurkoló mellett áll Bonyha, kezén bandázzsal vagy ütőkesztyűvel, mögötte három társa.

A meccs előtt a hvg.hu is forgatott a stadionnál. A stáb tagjai látták Bonyhát – a kezein bandázzsal –, és hallották, ahogy társai megpróbálják rábeszélni, hogy tekerje le. Ő azonban hajthatatlan volt, és arról beszélt, hogy készül valamire a szünetben.

Utólag mindenki másként emlékezik, hogy mi volt a megállapodást Bonyháról. A jól értesült ultrák szerint az volt az alku a klubbal, hogy Bonyha nem megy be a táborba. Megjelent viszont egy poszt a Facebookon, szerzője a saját állítása szerint Bonyha barátnője - bár vannak, akik szerint kamu az oldal -, ebben pedig arra hivatkozik, hogy a visszatérő szurkolói csoportok vezetői megígérték Kubatovéknak, hogy nem bántják Bonyháékat. Szerinte Bonyha három haverjával ment ki meccset nézni (a Digi vágóképén valóban úgy tűnik, hogy a volt előénekes a mögötte lévő három emberrel van.)

A poszt szerint a visszatérők előre kitalálták, hogy megverik Bonyhát, negyvenen mentek rá, a többi tíz a barátjára, utóbbinál nem volt kés. Az, hogy Bonyhánál igen, azt a poszt írója sem tagadta, de szerinte az életét védte vele. Hogy Bonyha miért ment a visszatérő ultrák közé, arra a poszt írója nem tért ki. Később kirakta a jegyet is, amit Bonyha vett a meccsre, a kapu mögé, igaz, valószínűleg még az előtt, hogy Kubatov megegyezett a táborral. 

Konteók vannak arról, hogy Kubatov küldte be, mert ezzel akarta provokálni a tábort, hogy aztán végképp kitilthassa a balhés ultrákat. Ez elég túlgondoltnak tűnik, Kubatovnak az elmúlt években is volt hivatkozási alapja a tábor távoltartására (a háborús bűnös Csatáryt éltető molino például). Van olyan elképzelés is, hogy Bonyha ezzel akarta bizonyítani, hogy eddig ő rendet tudott tartani, de ahogy visszatértek az ultrák, újra balhézni kezdtek. 

A konteó része az is, hogy miért engedték be Bonyhát és társait a kiskapun. Kubatov még a sajtótájékoztatón azt mondta a biztonsági szolgálatról, hogy azt volt rendőrök vezetik, tudják, mi a dolguk. Az aligha földtől elrugaszkodott feltételezés, hogy az addigi vezérszurkolót ismerték az őrök. Ha volt jegye, legfeljebb akkor küldhették volna el vagy irányíthatták volna máshova, ha azt Kubatov kifejezetten kérte volna. (Az is igaz, hogy ha volt jegye, akkor miért volt rászorulva arra, hogy a kiskapun menjen be.) A kést ugyanakkor egy alapos motozással itt is megtalálhatták volna nála, mert ennél a kiskapunál is át kellett volna vizsgálni. Többen is arról számoltak be, hogy 10 éves gyereket is alaposan átnéztek a kapuknál, egy kislánytól a Fantáját is elvették. Bonyha simán bevitt egy kést. Erre nyilatkozta azt a Ferencváros biztonsági főnöke, Baranyai Imre, hogy a kést akár a farpofái között is bevihette. Az, hogy a biztonsági főnök nyilatkozott a Fradi nevében, azt sugallja, hogy a klub nem tartja felelősnek a szolgálatot az eseményekért, és lehetőséget adott a magyarázkodásra. 

A verekedésről eddig csak két, pár másodperces felvétel jelent meg. Az előzmény egyiken sem látszik. Az elsőn a szürke melegítős, a bandázst ekkor a kezéről már levevő, a markában egy kést tartó Bonyha a lépcső felé hátrál, több tucatnyian veszik körül, és dobálják kukával. Biztonsági őrök távolabb ácsorognak.

A másikon - ami az mno-n jeent meg - már a földre rántották, és rugdossák. 

Hogy ki kezdte a verekedést, azoknak a kameráknak a felvételeiből biztosan kiderül, amiről még a sajtótájékoztatón Kubatov beszélt. A Ferencváros közleménye szerint annyira értékelhető felvételeik vannak, hogy a verekedésben szervezetten részt vevő 50 ember közül mindenkit be tudnak azonosítani, „senki sem fogja megúszni, azok sem, akik maszkot húztak, vagy akik többször is ruházatot és cipőt váltottak, hogy megnehezítsék a későbbi azonosítást. A Tábor vezetőit kérni fogjuk, hogy a sajnálatos esemény után kiadott közleményük szellemében és a napokban elfogadott megállapodásunk alapján, a tárgyi bizonyítékok, a videó felvételek és a fotók megismerése után segítsék az elkövetők azonosítását. Ez közös érdekünk.”

A Ferencváros a verekedést rögzítő felvételeket a sajtónak nem adta ki, de a rendőrségnek továbbította. Ahhoz képest, hogy ötvenen vettek részt a lincsenlésre emlékeztető akcióban, egyelőre mindössze két embert vettek őrizetbe a rendőrök egy olyan - bekamerázott - stadionban történt verekedés után, ahová csak személyi azonosságuk megállapítása után engedik be a szurkolókat.

Megkerestük a Budapesti Rendőrkapitányságot, hogy várhatóak-e tovább őrizetbe vételek, amire azt válaszolták, hogy „A nyomozás folyamatban van és jövőbeli, meg nem történt dolgokra a nyomozóhatóság nyilatkozni nem tud.” Nem nyilatkoztak arról, hogy beazonosíthatóak-e a verekedés résztvevői a felvételeken. Mindenesetre a Fradinál korábban azt mondták, hogy a verekedés résztvevőitől visszavonták a szurkolói kártyát. Ezek szerint a klub előrébb jár az azonosításban. 

Azt viszont megtudtuk a rendőrségtől, hogy két súlyos (az egyik minden bizonnyal Bonyha, a másik a társa lehet) és egy könnyű sérültje volt a verekedésnek. A három közül csak egy sérülését okozta kés, vagyis Bonyha. 

Arra a kérdésre, hogy a vélhetően kést használó Bonyhát miért nem gyanúsították meg, az ügyészség nyilatkozatát ajánlották figyelmünkbe. 

Eszerint Bonyha már a földön fekve, "védekezésül használta a nála lévő kést, azzal az őt megrúgó egyik gyanúsított lábát vágta meg." A rendőrség és az ügyészség is a jogos önvédelem helyzetét vizsgálja. 

A két eddigi gyanúsított ellen „csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntette a megalapozott gyanú a jelenlegi adatok szerint. Bizonyítottság esetén ezen bűncselekmények büntetési tételének a felső határa, mivel több bűncselekményről van szó, négy és fél évig terjedhet."

Próbáltuk megtudni a Ferencvárostól, hogy mi volt a megállapodás Bonyháról az ultrákkal. Ahogyan azt is, hogy a biztonsági szolgálatuk felelősségét megvizsgálták-e és mire jutottak, de nem kaptunk választ. Ahogy arra sem, hogy a verekedés felülírta-e a megállapodásukat a visszatérő ultracsoportokkal. 

Kubatov a verekedés óta nem szólalt meg az ügyben. Előtte azt mondta, hogy minden vitás ügyet egy közös fegyelmi testület vizsgál ki, bizonyítékok alapján. Hogy van ilyen testület, arra az ultrák is utaltak a késelés után megjelent közelményükben. Hogy mire jutottak, arról nincs hír. Mindenesetre a késelés után a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül úgy búcsúzott, hogy találkoznak a következő meccsen, Pakson. Ez a jövő hét végén lesz, idegenben. 

Csütörtökön aztán összeült a közös fegyelmi testület és kiadták azt a közleményt, amit fent olvasható, és amiből nem nagyon derül ki semmi, hacsak az nem, hogy a klub elvárja, hogy az ultrák segítsenek azonosítani a verekedőket, és mintha az egyezség is maradna.

Az MLSZ ugyanakkor megkönnyítette Kubatov dolgát, amikor a szombaton történtek miatt három meccsre bezáratta az ultrák által visszafoglalt szektorokat a Groupama Arénában. A tiltás még tavaszi meccseket is érint, a tábor idén már biztosan nem tér vissza a kapu mögötti helyére a Fradi-pályán.