A magyaroknál csak a mexikóiak rettegnek jobban esténként az utcán az OECD tagállamai közül

A világ legfejlettebb 35 országát tömörítő OECD legfrissebb jelentése szerint több dolog is javult Magyarországon az utóbbi években, magasabbak lettek a bérek és valamivel jobbak a gazdasági kilátásaink, de még mindig a legpesszimistábbak között vannak a magyarok.

Nálunk csak a koreaiak elégedetlenebbek az életükkel.

Közben az osztrákok például a második legelégedettebbek az OECD-ben, csak a kanadaiak előzik őket ezen a téren.

Globálisan a legtöbb pozitív változásra árnyékot is vet valami, a jövedelmi növekedés például beindult ugyan, de még mindig csak feleakkora, mint a válság előtt.

Beindult a munkaerőpiac is, a munkavállalók viszont kevésbé érzik biztonságban magukat, mint korábban. Zuhant a kormányokba vetett bizalom, és megtakarításokból sincs sok.

A magyarok között kevesen vannak azok is, akik egészségesnek érzik magukat, a felnőtt lakosok 56,3 százaléka állította azt magáról 2015-ben, hogy jó az egészsége, ami nagy fejlődés a 2005-ös 45 százalékhoz képest, viszont messze elmarad mind az OECD átlagától, mind a többi közép-kelet-európai országtól. Csehországban például a lakosok 61, Szlovákiában 66, Ausztriában 69 százaléka érzi egészségesnek magát.

De nemcsak az egészségérzetben állunk rosszul: a várható magyar átlagélettartam is a harmadik legalacsonyabb az OECD-ben.

Ezen kívül a magyarok kifejezetten félősek is, például csak 50,7 százalék mondta azt, hogy biztonságban érzi magát este az utcán.

Ennél nagyobb rettegés egyetlen európai országban sincs, sőt az egész OECD-ben egyedül az épp drogháborúba süllyedő Mexikóban rosszabb az emberek biztonságérzete. (via index.hu)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;