Orbán három svájci útja továbbra is rejtélyes

Vasárnapra készült el valamiféle magyarázat arról, hogy miért repült Orbán Viktor feltűnően sokat Svájcba. A HírTV kérte ki Orbán Viktor repülőútjait 2014 óta, a külügy közérdekű adatként kiadta, de a listán többi svájci út is szerepelt, aminek a hivatalos kormányzati kommunikációban semmi nyoma nem volt. 

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtósa az RTL Klubnak megírta, hogy mi volt az utazások célja. De ez a válasz sem tisztázza, miért titkoltak a közvélemény előtt három utat.

Fotó: EMMANUEL DUNAND/AFP

Rögtön az első rejtélyes. 2014. október 6-án Havasi szerint azért járt Svájcban Orbán, hogy tárgyaljon az olimpiai bizottság vezetésével. Nemhogy a találkozó témájáról, de arról sem írtak ekkor egy szót sem, hogy egyáltalán találkozott Orbán a NOB vezetésével. Ami azért különösen furcsa, mert Orbán Thomas Bach, a NOB elnökének  a találkozóiról egyébként mindig beszámolnak, de arról is, ha a miniszterelnök akár alacsonyabb rangú sportvezetőt fogad, de a kormany.hu-n még olyan beszámolók is találhatók, hogy a Szaúdi Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatóját, Abdullah Alghamedit fogadta a sportért felelős államtitkár. 

Valamiért az pont nem érdemelt egy sort sem, hogy Orbán Svájcba repült, és ott találkozott a NOB-vezetésével. Ekkor, vagy 2014 október 6-án egyébként papíron még bőven nem jelentkeztünk az olimpiai rendezésért, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése csak négy hónappal később, 2015. február 6-án javasolta a budapesti olimpia „megrendezése lehetőségének megvizsgálását és megvitatását”. A fővárosi közgyűlés 2015. június 23-án szavazta meg a pályázatot. 

A második út a FIFA-gála. Az nem volt titok, hogy Orbán ott volt, különösen úgy, hogy a legelső sorban ült a világ legkorruptabb szervezetének ünnepségén. Sepp Blattert, a FIFA azóta megbuktatott elnökét ekkor már kerülték a politikusok. A Der Tagesspiegel az eseményt közvetítő tudósításában Orbán díszhelyre ültetéséről meg is jegyezte arról, hogy

„mindenkinek olyan barátja van, amilyet megérdemel­”.

Az előző évi bénázás ott itt már nem Orbán adta át a Puskás-díjat. Svájcba egyébként nem itthonról repült, hanem Párizsból, ahol részt vett a terrorizmus ellen és a véleményszabadság melletti felvonuláson. Szemben a FIFA-gálával, Párizsban ott voltak Európa vezető politikusai, Orbánnak ott az első sorban nem volt hely. Akkori hírek szerint Orbán az OTP magángépével repült a francia fővárosból a FIFA-gálára, ahol ott volt egyébként Mészáros Lőrinc is. 

A harmadik út a legtisztább, Orbán Viktor 2015. április 15-16-án a nemzetközi úszószövetség vezetésével találkozott, hogy egyeztessenek a budapesti úszó világbajnokságról. Erről volt is hír. Itt ami igazán érdekes, hogy a tájékoztatás kitér arra, hogy Orbán az úszószövetség vezetői után az olimpiai múzeumban találkozott Thomas Bach-hal. Miközben ugye fél évvel korábban arról sem volt hír, hogy a NOB-hoz utazott Svájcba. 

A negyedik út a legrejtélyesebb. 2015. június 9.-én Havasi utólagos tájékoztatása szerint a kazah miniszterelnökkel egyeztetett Svájcban. Orbán aznapi programjáról hivatalosan annyit lehetett tudni, hogy Budapesten, az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén szólalt fel, ahol egyebek között azt mondta az arab bankároknak, hogy Magyarország nyitott és barátságos ország, ahol kiemelkedően jó a közbiztonság, emellett megvan a tisztelet kultúrája. Innen pedig - szintén hivatalos közleményből tudható - Brüsszelbe repült az Európai Unió és a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége csúcstalálkozójára. Arról egy hang sem volt, hogy menet közben megállt Svájcban, hogy egyeztessen a kazah miniszterelnökkel. Utólag sem adtak ki erről semmit, sőt, még a kazah-magyar kapcsolatok 2014-2015-ös, a kormany.hu-n elérhető összefoglalójában sem említették meg a találkozót. Nem arról van szó, hogy Orbánnak kínos lenne a kazah diktatúra, hiszen ő maga is járt az országban, viszonozták is a látogatását, a kormany.hu arról is beszámol, ha egy helyettes államtitkárral találkozik valaki magyar részről. 

Az ötödik út megint a teljes homály. 2017. február 27.-én Orbán állítólag a NOB elnökének számolt be a budapesti pályázat visszavonásáról. Erről a személyes találkozóról sem volt egy szó sem a hivatalos tájékoztatásban. Igaz, ekkor például a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan még meg sem szavazta a visszalépést, bár a kormány már javasolta azt. 

És akkor még nem is tértünk ki az olyan magánutakra, mint amilyen a 2014-es októberi volt, amikor Orbán hazavonatozott

;