Az ukrán oktatási törvény kárpátaljai magyarok egész generációit hülyítené el

Csütörtökön megjelent egy riport a 444-en az új ukrán oktatási törvényről és annak várható hatásairól. A cikkre több reakció is érkezett a 444 kommentrendszerében, a Facebookon, és más felületeken is, és ezek között visszatérő vélemény volt, hogy a kárpátaljai magyaroknak csak azért nem tetszik, hogy ötödik osztály fölött az alapvető tantárgyakat is ukránul oktatnák a gyerekeiknek, mert ők valamiféle magyar sovinizmusból nem is akarnak megtanulni ukránul, és „nem akarnak integrálódni”.

Sokan felhozták azt is, milyen lenne, ha mondjuk egy Magyarországon élő szlovák vagy horvát „nem lenne hajlandó” magyarul megszólalni, magyarul tanulni és magyarul intézni az ügyeit.

És persze voltak olyan vélemények is, amik szerint a határon túli magyarok eleve nem érdemelnek semmilyen segítséget vagy támogatást anyaországtól, mert egy másik ország állampolgárai, és mert „Orbánt és a Fideszt támogatják”.

Eltekintve attól, milyen mélyre kellett süllyednie ennek a nemzetnek ahhoz, hogy több tagja már nemhogy a szavát nem hajlandó felemelni, ha a vele egy történelmi és nyelvi közösségben élő emberekkel rossz dolgok történnek, de még kifejezetten drukkoljon is az ellenérdekelt félnek, a tisztánlátás érdekében érdemes néhány pontot tisztázni az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos vitában.

1. Ez egy átgondolatlan, rosszul előkészített és kapkodó törvény

Azt a kárpátaljai magyarok túlnyomó többsége sem vitatja, hogy a helyi magyarság boldogulását nagyban segítené, ha minél több magyar beszélne minél jobban ukránul. Abban sincs vita, hogy az ukrán államnak joga van követelnie, sőt joga van előírnia azt is, hogy az oktatás alapnyelve Ukrajnában az ukrán legyen.

De ahogyan az eredeti riportban is leírtuk: attól, hogy beleírnak valamit a törvénybe, még

  1. nem fognak jobban tudni ukránul azok a határmenti, színmagyar falvakban élő gyerekek, akiknek eddig sem sikerült megtanítani a nyelvet,
  2. nem lesz több tanár, aki ezekben a falvakban megfelelően oktatni tudná az ukránt.

Viszont így

2. a törvény azzal fenyeget, hogy a kárpátaljai kisebbségek egész generációit hülyíti el.

Ha a kárpátaljai magyarok többségét eddig nem tudta rendesen megtanítani ukránul a helyi iskolarendszer, ez nem fog egy csapásra megváltozni. Azonban ha a törvény 3 éves átállási időszakának lejárta után a magyar gyerekeket beültetik egy ukrán nyelvű matekórára (persze az továbbra sem látszik, honnan lesz tanár, aki ukránul tanítja majd a matekot a határmenti magyar iskolákban), akkor a gyerekeknek onnantól már nemcsak az ukrántudása lesz hiányos, hanem a matektudása is.

Ezzel így a felnövő kárpátaljai magyarok ezreitől vennék el nemcsak azt a lehetőséget, hogy Ukrajnában boldoguljon, de úgy általában azt is, hogy a világon akárhol boldoguljon.

Akármennyire egyet lehet érteni azzal a céllal, hogy erősíteni kell a kárpátaljai magyarok ukrán nyelvtudását, épelméjű ember egyszerűen nem drukkolhat annak, hogy ennek érdekében kockáztassuk gyerekek ezreinek megfelelő oktatáshoz való jogát. Márpedig ha egy gyereket arra kényszerítenek, hogy alapvető tárgyakat olyan nyelven tanuljon, amit nem ért megfelelően, az pontosan ennek a jognak a veszélyeztetése.

Ha 3 év múlva tényleg ebben a rendszerben kezdődik el a tanítás Ukrajnában, akkor az minden jelenlegi adat szerint katasztrofális következményekkel jár majd a kisebbségekre nézve: sokkal többen lesznek majd azok, akik nemhogy ukránból, de matekból, kémiából, fizikából és más tantárgyakból sem fognak olyan tudást szerezni, hogy érettségin versenyre kelhessenek az ukrán anyanyelvűekkel.

Arról nem is beszélve, hogy

3. hiába írják elő, hogy ukránul oktassák a matekot, jelen állás szerint 3 év múlva nem lesz már tanár, aki oktassa.

Ha a krónikus tanárhiánnyal nem kezd valamit az ukrán oktatási minisztérium, akkor a kárpátaljai oktatási rendszer rövidesen összeomlik. A munkácsi járás egyik iskolájában már tavaly is úgy kezdődött a tanév, hogy az egész intézményben csak 2 pedagógus maradt, akik közül az egyik az igazgató volt. Az iskola kényszerből visszahívta a nyugdíjas tanárait, mert csak így tudták fogadni a gyerekeket.

Ez az állapot egyre elterjedtebb lesz, ahogyan a tanárnak készülő kárpátaljai magyarok többsége a magasabb bérek miatt inkább Magyarországra megy tanítani, és a rossz ukrán nyelvtudás miatt eleve hátrányból indulna az ukrajnai ukrán szakokon. Az ukrán anyanyelvű tanárok közül pedig az infrastruktúra hiánya és a magyar többség miatt szinte senki nem akar Kárpátaljára jönni, hogy magyar gyerekeket tanítson.

26 évük volt, miért nem tanultak meg eddig ukránul?

A kommentek között visszatérő érv volt az is, hogy egy kisebbségnek igenis meg kell tanulnia a többségi társadalom nyelvét, de ennek ellenére a magyarok nem tanultak meg ukránul. Ezt az érvet azonban meg is lehet, sőt meg is kell fordítani:

a kárpátaljai magyarok nem nem tanultak meg ukránul, hanem nem tanították meg őket ukránul.

Érthetetlen, miért feltételezik sokan Magyarországon azt, hogy egy kárpátaljai magyar óvodás vagy egy alsós befogná a füleit, és direkt nem tanulna meg egy nyelvet, ha azt megfelelő gyakorisággal és megfelelő módszerrel, képzett pedagógusok tanítanák. Az ukrán nyelvismeret hiányának oka nem az akarat vagy a fogékonyság hiánya, hanem a tanítási módszerek elavultsága, az alacsony óraszám és az infrastruktúra elégtelensége. Az ukrán államnak először költenie kellene az ukrán nyelvoktatás modernizációjára és a szakembergárda kiképzésére, és ésszerűen csak ezután követelhetné, hogy akkor a már ukránul megfelelően tudó kisebbségek ukránul tanulják az alapvető tárgyakat.

A magyarországi szlovákok is tudnak magyarul, az Ukrajnában élő magyarok akkor miért nem tudnak ukránul?

Az, hogy a kárpátaljai magyarok helyzetét valamelyik, Magyarországon élő kisebbséghez hasonlítjuk, több szempontból is fals érvekhez vezet. A kárpátaljai magyar kisebbség az összes határontúli magyar közösség közül talán a legrosszabb helyzetben lévő csoport. Az elmúlt 100 évben összesen négyszer tették arrébb a határt az itt élők feje fölött, és mindegyik országváltással változott a hivatalos nyelv is, magyarról szlovákra, aztán vissza magyarra, magyarról oroszra, majd oroszról ukránra.

Ha tényleg elvárjuk a kárpátaljaiaktól, hogy mindig beszéljék az országuk többségi nyelvét, akkor az elmúlt 100 év tapasztalatai alapján átlagosan 20-30 évenkénti, rendszeres és sima nyelvváltást várnánk el tőlük.

De jelentős részük egyébként még ennek az elvárásnak is meg tudna felelni. Ahogyan írtuk is a riportunkban, a kárpátaljai, kevert népességű városokban élő magyarok nagyobb része jól beszél ukránul. A határmenti falvakban vannak nagyobb problémák, ahol nagyjából mindenki magyar, ukrán szót nem is hallani.

Sok kárpátaljai pedagóguscsoport és megyei szervek is éppen azon fáradoznak, hogy az ukrán oktatási minisztérium elismerje, hogy színmagyar környezetben érdemes máshogy, idegennyelv-módszertannal tanítani az ukránt. Az ilyesmi nem példa nélküli, Jugoszláviában, többek közt a Vajdaságban is használták a „környezeti nyelv” fogalmát, ami az olyan nyelveket jelentette, amiket csak egy adott területen, de ott többségi nyelvként használtak, de nem minden tanuló anyanyelve volt. Egy példával: Ungváron, ahol népszámlálási adatok szerint a 116 ezer lakosból majd 90 ezer ukrán, az ukrán a környezeti nyelv. Nagydobronyban viszont, ahol a 6000 lakosból több mint 5900 magyar, a magyar.

A magyarországi kisebbségeknek már csak azért is könnyebben megy a nyelvtanulás, mert Magyarországnak gyakorlatilag nincs olyan része, ahol a környezeti nyelv ne a magyar lenne. Ukrajnának viszont van, nagyon is sok.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.