Csonka Andrást is csatasorba állító musical készült a Holnap tali! köztévés sorozatból

Musical készült a közmédia websorozatából, a Holnap Tali!-ból, a Szente Vajk által rendezett produkciót a Magyar Színház tűzte műsorra.

A SunCity - a Holnap Tali!-musical című musicalt pénteken mutatták be, az eddigi előadások alapján a produkciónak elképesztő sikere van - mondta el az MTI-nek Szente Vajk, aki szerint ritkaság, hogy speciálisan a tizenéves vagy a húszas évei elején lévő generációnak készítsenek színházi előadást, hiszen mindig az a cél, hogy mindenkinek szóljon egy produkció, ami most is így van, de ez az előadás nagyon eltalálja ezt a nézőréteget, magukénak érzik a darabot.

A darab nem a sorozat történetébe illeszkedik, ha valaki nem ismeri azt, az is ugyanúgy tudja élvezni az előadást. Fontos volt, hogy saját története legyen a musicalnek. A darabban ugyanakkor van néhány olyan szereplő, aki a sorozatbeli nevével és személyiségével van jelen és ugyanolyan viszonyban van a többiekkel, mint a sorozatban. 

A történet szerint az iskolában kitör a nyári szünet, a diákok egy nyári fesztiválra mennek a Balatonhoz. Egy tévedés miatt ugyanabban a balatoni villában kötnek ki, ahol az egyik lány testvére és baráti köre is bulizni szeretne és akik arra készülnek, hogy dalukkal induljanak a fesztivál himnuszára kiírt pályázaton. A két csapat hamar összerúgja a port, a viszály furcsa helyzeteket teremt, új szerelmek szövődnek, rivális dalos párok állnak össze, akik szintén megméretnék magukat a pályázaton. Vicces szituációk, zenés-táncos produkciók fűszerezik a történetet. A musical zenéjét a Dal című műsorba írt slágereivel évek óta sikert arató Johnny K. Palmer szerezte. A darabban 16 popdal hallható.

A Holnap tali! a közmédia websorozata, amely az M2 Petőfi tévén is látható. A sorozatból a Magyar Színház történetének első popmusicalje készült el, a főszerepben Csonka Andrással, Tóth Angelikával, Pásztor Ádámmal és a Holnap Tali! sorozat szereplőivel. A SunCity - a Holnap Tali!-musical novemberben és decemberben is látható a Magyar Színházban. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;