Elkergették az aktivistákat szélsőjobboldali politikus háza mellé felhúzott holokauszt-emlékműtől

Szerda este biztonsági okokból elhagyták azt a telket a Politikai Szépségért Központ (ZPS) aktivistái, ahol felépítették a berlini holokauszt-emlékmű kicsinyített mását. Ugyanis ott megjelentek a szélsőjobboldali AfD támogatói is.

A berlini emlékmű mása Björn Höcke  bornhageni háza mellett

Az aktivisták célja az építkezéssel az volt, hogy a szomszéd házban lakó szélsőjobboldali Björn Höcke mindennap szembesüljön vele, ugyanis az AfD türingiai politikusa az év elején a „szégyen emlékművének” nevezte a eredeti emlékművet, és felvetette, hogy annak nem a német főváros szívében lenne a helye. 

Tiltakozásul az aktivisták kibérelték a háza melletti üres telket, és 24 betontömbbel megépítették a berlini emlékmű mását.  Az akció után 12 óra alatt annyi adományt kaptak, hogy akár öt évig is tudják bérelni a politikus háza melletti telket.

A berlini holokauszt-emlékműFotó: Andrea Ronchini/NurPhoto

A szerda este megjelenő AfD-sek szidalmazni és fenyegetni kezdték a helyszínen lévő újságírókat és aktivistákat. A rendőrség elküldte őket a helyszínről, és jelezték, hogy vigyáznak a 24 betontömbre. 

Azóta a tömbök állását élőben közvetítik:

Ugyanakkor nem csak az AfD támogatói akadtak ki az akció miatt. A türingiai parlament CDU-s elnöke, Christian Carius azt követelte, hogy azonnal fejezzék be az akciót Höcke háza előtt. Szerinte a „művészeti szabadság köpenye alatt” botrányos támadás érte a képviselői szabadságot. Az akciót az NDK bomasztási módszereihez hasonlította. Szerinte a politikai véleménykülönbségek miatt nem lehet megsérteni a politikus magánszféráját. Felszólította a tartományi kormányt, hogy vessen véget a képviselő megfigyelésének.

Az akció a türingiai zsidó közösség vezetőjének sem tetszett. Bár Reinhard Schramm szerint a szándék jó volt, de rosszul valósították meg. Hozzátette, hogy nem lenne szabad a politikus háza előtt tüntetni. (FAZ)