78 milliót kapott újságra a polgármester ismerőse, aztán nyitott egy borozót

Cegléden véresen komolyan gondolják, hogy a szorongatott médiapiaci helyzetben a nyilvánosság támogatásra szorul: a helyi fideszes önkormányzat saját városi lapja, a Ceglédi Hírmondó mellett 2011 óta szép pénzt áldozott egy másik helyi újság, a Ceglédi Mozaik felfuttatására is. 

A kéthetente megjelenő lap tulajdonosa Varga Zoltán Ernő, aki közeli ismerőse Cegléd országgyűlési képviselőjének, Földi Lászlónak. Földi 2006 és 2014 között Cegléd polgármestere volt, 2010 óta – az új összeférhetetlenségi szabályoknak megfelelően – már csak képviselő a parlamentben. 

A két család a '90-es évek óta van barátságban, de a jó viszony 2013-ban fordult termőre, amikor Varga Zoltán Ernő és édesapja közösen összesen hat trafikkoncessziót nyert el Cegléden, a Vazol Tabak és a Varer Tabak bt.-ken keresztül. A 444 olvasói egyébként onnan ismerhetik Földi polgármestert, hogy tavaly 1,6 millió forintért négy laptopot vásárolt magának a pénzükből. 

Földi László (akkori) polgármester és Varga Zoltán Ernő 2012-benFotó: Kisfaludy István

Ahogy azt a helyi ügyekben kotorászó Ceglédi Spotlight feltárta, Földi és az önkormányzat (egész pontosan a VÁRVAG Nonprofit Kft.) 2009 és 2016 között összesen 78 millió forintot fizetett ki Varga Zoltán Ernő cégének, a Vassily Kiadó Kft.-nek különböző címek alatt azért, hogy cikkeket írjon és közölje az önkormányzat egyoldalas hirdetéseit. Közérdekű adatigénylésre válaszul az önkormányzati cég azt közölte, hogy 

  • 2011-ben 12,1 millió, 
  • 2012-ben 14,8 millió, 
  • 2013-ban 26,3 millió, 
  • 2014-ben 17 millió, 
  • 2015-ben 8,4 millió forinttal

támogatták a lapot, amelynek egyes években ezen túl menő bevétele nem is nagyon volt. A Ceglédi Spotlight kitúrt egy szerződést is 2014-ből, ami elég baráti feltételek mellett köttetett: 2014 tavaszától18 hónapon keresztül havi nettó 1,4 millió forintot fizetett az önkormányzat 2 darab 1000 karakteres PR-cikkért,

kiegészítve havi kétszer másfél oldal önkormányzati reklámmal. A vállalkozó annyit vállalt, hogy a cikkeket megjelentette honlapján és felületet vásárol hozzájuk egy másik meg nem nevezett helyi kiadványban. (Ez többnyire az a Ceglédi Kék Újság volt, amit a városban sokan szintén Vargához kötnek.

A Mozaik kitűnő Közérdek rovatában ilyen és ehhez hasonló című képes cikkek jelentek meg minden második héten:

  • „70 milliót költött a város intézmények felújítására”,
  • „Megszépül a Szabadság tér”,
  • „A VÁRVAG karácsonya”,
  • „A VÁRVAG gondos gazdája Ceglédnek”.

Megkérdeztük levélben a kiadót, hány újságot adtak ki 2015-ben, mivel abban az évben a lap megszűnt, az önkormányzat mégis kifizetett nekik 9 millió forintot. Egyelőre nem válaszoltak. 

A történet valójában attól érdekes, hogy miközben 2015-re a kiadó befejezte a lap kiadását, a cég nem hagyott fel a működéssel, viszont profilt váltott. Az opten.hu szerint a Vassily Kiadó Kft. 2013 januárjában vette fel tevékenységi körei közé a vendéglátást, a rendezvényi étkeztetést és az  italszolgáltatást, és szeptemberben „a város szívében” meg is nyitotta kapuit a kitűnő Szindbád Borozó és Étterem. 

2013-ban, tehát az étterem alapításának évében a Vassily Kiadónak 23 milliós, 2014-ben 25,5 milliós árbevétele volt, ami azt jelenti, hogy a bevételek túlnyomó részét az önkormányzati cég adta. Következő évben aztán bezárt az újság, és ugyanaz a cég már csak az étterem-borozót üzemeltette tovább. 

A borozónak helyt adó ingatlant a Vassily Kiadó szintén az önkormányzattól bérli. Amíg kaptak pénzt a várostól, egy részét vissza is küldték albérlet címén: 2013-ban 4,4 millió, 2014-ben 3,8, 2015-ben 2,9, 2016-ban már csak 2,8 milliót kellett levonniuk a támogatásból az albérleti díj miatt. Közben a Mozaik címlapján szemrebbenés nélkül hirdették az éttermet a címlapon:

A  képviselőtestület külön díjazta az önkormányzati cég előnyös szerződéseit alákanyarító igazgatóját, Czesznák Tamást, akitől Földi László utódja, Takáts László 5 millió forintos jutalommal búcsúzott el. 

A korábban lapot kiadó, tavaly már borozót üzemeltető Vassily Kiadó 16 milliós árbevételt könyvelhetett el 2016-ban, az első olyan évben, amikor a lapkiadást vendéglátásra cserélték. Üzemi eredményük így sem javult: 2015-ben 9, 2016-ban 6 milliós mínusszal zártak, az adóhatóság és a közjegyző is indított végrehajtást a vállalat ellen, de azt nem tudni, hogy milyen ügyekben. 

A trafikcégeik ennél jobban mennek: ott az éves nettó árbevétel meghaladja a 200 milliót. 2015-ben 2,8 millió, 2016-ban 1,3 millió üzemi eredményt hozott a Vazol Tabak, a Varer Tabak két 800 ezer forint, 2016-ban 1,2 millió pluszban zárt. 

Levélben érdeklődtünk Varga Zoltán Ernőnél, miért szűnt meg a lap, mennyi lapszám készült el 2015-ben és milyen tőkéből lökte be az éttermet. Amint válaszol, frissítünk.

;