Az Európai Unió most már tényleg bármit megtenne, hogy az afrikai migránsok menjenek haza, vagy el se induljanak

  • Kevés fontosabb kérdés van most a világpolitikában, mint az észak-afrikai menekülthelyzet.
  • Az egész kontinens jövőjét meghatározhatja, hogy sikerül-e rövid távon megállítani, középtávon pedig maradásra vagy hazatérésre bírni azokat a milliókat, akik elhagyták vagy el akarják hagyni az otthonukat.
  • Az EU vezetői lassan bármire hajlandóak ezért, de kezdik kicsit kellemetlenül érezni magukat, hogy uniós adófizetők pénzén kínozzák a menekülteket Líbiában. A legfontosabb azonban továbbra is az, hogy a menekültek semmiképpen ne jussanak át a Földközi-tengeren. (És ha egy mód van rá, ne is fulladjanak bele.)
  • Erről és a hosszú távú tervekről beszéltek európai és afrikai vezetők egy brüsszeli konferencián, ami a sok diplomatikus szólam ellenére is jelezte, mire lehet számítani a közeljövőben.

Jövő héten az elefántcsontparti Abidjanban tarták az Afrikai Unió (AU) és az Európai Unió csúcstalálkozóját, amelyen felvonulnak a tagországok vezetői. Ez lesz az ötödik ilyen nagygyűlés, de a szerdai felvezető konferencia szónokai abban egyetértettek, hogy még soha nem voltak ilyen magasak a tétek. Az Európai Parlamentben felszólaló politikusok egymásra licitálva ecsetelték, hogy az éppen tíz éve elfogadott  EU–Afrika közös stratégia mennyire fontos kezdeményezés - és hogy mekkora kudarcot vallott. Persze nem nagyon lehet más választásuk, mint hogy elismerjék a nyilvánvalót: az Afrikába áramló eurómilliárdok és a papíron kétségkívül látványos afrikai gazdasági növekedés ellenére a kontinens legtöbb országában nincs politikai stabilitás, tömeges az éhezés és általános a kilátástalanság. Ami törvényszerűen vezet az elvándorláshoz.

Roger Nkodo Dang, a Pánafrikai Parlament elnöke; Werner Hoyer, Faustin-Archange Touadéra, Antonio Tajani és Federica Mogherini a konferenciánFotó: Dursun Aydemir/Anadolu Agency

Ettől viszont - ahogy megnyitóbeszédében Antonio Tajani fogalmazott - "Afrika problémái Európa problémái is". Az Európai Parlament néppárti elnöke voltaképpen őszintén mutatta be a helyzetet: 

"Az együttműködésünkben újrakezdésre van szükség, mielőtt túl késő. Afrikában a munkanélküliség, az éhezés, a rossz kormányzás mind elősegíti az illegális migrációt. Hathatós beavatkozás nélkül az afrikai fiatalok Európába akarnak majd jönni egy szebb jövő reményében."

Azt nem tette hozzá, mert úgyis mindenki értette, hogy az EU legfőbb célja pedig pont ennek a megakadályozza. Vagyis hiába szólt a konferencia több szekciója az oktatásról, a digitális programokról, az üzleti lehetőségekről, hiába az a címe a jövő heti csúcstalálkozónak, hogy "Befektetés az ifjúságba a fenntartható jövő érdekében" - ezek mind a migráció megállításának kontextusában értelmezhetők. Vagyis röviden arról van szó, hogy segítsünk Afrikának élhető hellyé válni, mert nem akarjuk, hogy hozzánk meneküljenek. 

A líbiai fogolytáborokat be kell zárni

Ebben a cikkben részletesen bemutattuk, hogy bár a magyar kormány szerint a Soros zsoldjában álló brüsszeliták direkt telepítik be a migránsokat, a valóságban az EU a legmocskosabb eszközöktől sem riad vissza a menekültek távoltartása érdekében. Többek között lepaktált a líbiai kormánnyal és a különböző milíciákkal, hogy azok de facto börtönökbe zárják a menekülteket. Múlt héten a menekültügyi főbiztos az ENSZ munkatársainak jelentéseire hivatkozva megerősítette, amit már eddig is tudni lehetett: Líbiában a menekülteket csoportosan és módszeresen erőszakolják és kínozzák az európai pénzekből felállított táborokban, egy részüket pedig egész egyszerűen eladják rabszolgának. Zeid Raad al-Huszein szinte őrjöngve kérte számon az Európai Unión, hogy a támogatásukkal létrejöhetett ez a rendszer, és az égvilágon semmit nem tettek ellene.

Családi kép a konferencia szünetébenFotó: urfip/444.hu

Hogy ezt a szégyent már nem lehet tovább takargatni, az abból is látszott, hogy a szerdai konferencián Mali külügyminisztere, Abdoulaye Diop az EU vezetőinek jelenlétében nevezte emberiesség elleni bűntettnek, ami Líbiában történik, és szankciókat sürgetett. Federica Mogherini, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint már évek óta lehetett hallani kínzásokról és rabszolga-kereskedelemről, ami tűrhetetlen, és most már aztán igazán lépni kell. Az Európai Bizottság alelnöke szerint be kell zárni a fogolytáborokat, és az EU-nak, az AU-nak és az ENSZ-nek közösen kell megoldania a menekülthelyzetet. 

Ennek a Mogherini szerint egyedülálló hármas együttműködésnek az egyik fő feladata a "reintegráció" elősegítése, vagyis hogy Észak-Afrikából visszatelepítse hazájába azokat, akik gazdasági okokból jöttek el. Az ő segítésükre már most is több program működik, és ezeknek hála már mintegy 10 ezer embert sikerült is hazaküldeniük. Ez Mogherini szerint "csepp a tengerben", de az irány jó.

Szintén mindenki dicsérte azt az új hadsereget, amelyet az ENSZ égisze alatt hoznak létre a G5 országai, vagyis Burkina Faso, Csád, Mali, Mauritánia és Niger. Nem sokkal az erről szóló cikkünk megjelenése után a Trump-kormány is beállt az eddig főleg EU által pénzelt hadsereg mögé, amelynek fő feladata az embercsempészek levadászása. A költségvetésük azonban még mindig nem elég, ezért az öt szaharai ország Mogherini segítségével lobbizik további támogatásokért.

Még több pénzt küldünk

Pedig azt nem lehet mondani, hogy az EU ne áldozna az afrikai projektekre: az EU és tagállamai 2016-ban 21 milliárd eurónyi fejlesztési támogatást nyújtottak Afrikának, többet, mint bárki más. Tajani azonban ennél is tovább menne: javaslata szerint csak a központi uniós büdzséből negyvenmilliárd eurót kell erre a célra fordítani a  2020–2026-os időszakban. Az EP elnöke a kezdeményezés nagyságrendjét és jelentőségét a második világháború után Európának nyújtott amerikai segélyhez, a Marshall-tervhez hasonlította. 

Antonio Tajani interjút ad a konferencia szünetébenFotó: urfip/444.hu

Mogherini szerint a támogatás növelése mellett szemléletváltásra is szükség van: "nem Afrikáért, hanem Afrikával kell dolgoznunk". Ezt Werner Hoyer, az Európai Befektetési Bank elnöke úgy fordította le a gyakorlatra, hogy az általános segélyezés helyett a célzott befektetések és a garantált megtérülésű hitelek felé kell elmozdulni. Ezek persze csak szép szólamok, ahogy azt is nehéz felmérni, milyen hatása lehet annak a számtalan nemzetközi, kormányzati és civil programnak, amelyek a konferencia későbbi szekcióiban bemutatkoztak. De nem érdemes válogatás nélül, előre temetni az összeset. A Guardian friss gambiai riportja például arról is beszámol, hogy még egy olyan kamunak hangzó kezdeményezés, mint a "tájékoztatási kampány" is tud eredményes lenni. Gambiában ugyanis egy ENSZ-es hátterű kampány azt magyarázza el a helyieknek, hogy mire számíthatnak, ha elindulnak Európa felé. Ez nem fogja visszatartani azokat, akiknek jobban megéri az életüket kockáztatni, mint otthon maradni a nyomorban, de meggyőzheti azokat, akik úgy-ahogy meg tudnak élni, mégis a kivándorláson gondolkoznak.

Mogherini felhívta rá a figyelmet, hogy bár Európát főleg a feléje tartó tömegek érdeklik, de az afrikai migráció 80 százaléka a kontinensen belülre irányul. Faustin-Archange Touadéra, a Közép-afrikai Köztársaság elnöke azt mondta, Afrikában történelmi okokból is természetes folyamatnak tartják a migrációt, de ha az kontrollálatlan, akkor erőszakhoz és félelemhez vezet. 

Nagy az elszántság

Többen előhozakodtak vele, hogy a nagy segítségnyújtási lázban ne keletkezzen azért az a látszat, hogy itt csak olyan problémákat kéne megoldani, amit az afrikaiak okoztak. Ha a több évszázadnyi gyarmati elnyomástól most el is tekintünk, az egyik legnagyobb veszélyt például a klímaváltozás következményei jelentik, amelyet nyilván az iparosodottabb országok nyakába lehet inkább varrni. De a mali külügyminiszter azt is felhánytorgatta, mennyi elvetélt és káros európai és amerikai beavatkozás volt a térségben. Mohammed "Mo" Ibrahim, a saját magáról elnevezett alapítványt vezető filantróp milliárdos pedig arról beszélt, hogy az afrikaiaknak kell megoldaniuk a saját bajaikat, de az EU-nak és az USA-nak is szembe kell néznie a hibáival: például bíróság elé kell állítania az Afrikában korrupt üzletekben részt vevő cégeket és fel kell számolnia az adóparadicsomokat, ahová az afrikai vezetők a lopott pénzüket rejtik. Andrus Ansip, az Európai Bizottság egyik alelnöke pedig azt fejtegette, hogy az EU is sokat profitálhat és tanulhat az együttműködésből.

Az egész konferencia egyik fontos tanulsága volt, hogy az EU vezetői nagyon akarják ezt az együttműködést, illetve van néhány partnerük, akikkel tényleg folyamatos a kapcsolat. Következetesen barátként és partnerként hivatkoztak az afrikai vezetőkre, és nem győzték hangsúlyozni, hogy csak velük együtt hoznak döntéseket. Ez akkor is jó hír, ha ebben az esetben nem lehet elég szkeptikusnak lenni, és ha borítékolható, hogy súlyos kompromisszumokat kell hozni. A sajtótájékoztatón Mogherini például megkapta a kérdést, hogy vajon komolyan gondolták-e azt a passzust, hogy az európai forrásokat az emberi jogok tiszteletben tartásához kötik. Amire azt a diplomatikus választ adta, hogy a céljuk "az alapvető jogok tiszteletben tartásának elősegítése". Ez a gyakorlatban alighanem azt jelenti majd, hogy továbbra is együttműködnek bármilyen sötét diktatúrával, ha van esély a fejlődésre és/vagy ezzel vissza tudják fogni az elvándorlást.

Ha a most látható trendek folytatódnak, 2050-re Afrika a világ legfiatalabb és legnépesebb kontinense lesz 2,5 milliárd lakossal, a 22. század elejére pedig az emberiség 40 százaléka él majd a kontinensen. A konferencián elhangzottak alapján van rá esély, hogy a saját politikai stabilitása miatt aggódó Európa az eddiginél komolyabban veszi ezeket a számokat.

;